Az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó és 500 méteren Liu Shaolin Sándor is győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának második, montreali állomásán.


A váltóval olimpiai bajnok magyar sportoló a negyeddöntőben öccsével egy futamban szerepelt, de kilökték őt, így csak továbbjuttatással lépett elődöntőbe, míg Liu Shaoang egyike volt a szabálytalanság miatt kizárt riválisoknak. A következő körben Liu Shaolin a legrosszabb külső pályáról rajtolhatott, mégis sikerült feljönnie a második, finálét érő helyre, ami bravúrnak számít a sprinttávon.

A hatfős döntőben a rajtnál megtartotta második pozícióját, majd egy körrel a vége előtt megelőzte a dél-koreai Hvang Tae Hont, így a 23 éves magyar első lett, egyúttal átvette a vezetést a táv vk-pontversenyében.

Liu Shaolin győzelme és előzése különösen nagy bravúr azt figyelembe véve, hogy a táv kétszeres világbajnoka, Hvang veretlen volt ebben az idényben, azaz mostanáig mindhárom egyéni versenyét megnyerte.

Li Shaolin győzelmét itt nézheti meg.

A szintén olimpiai aranyérmes másik két magyar közül Liu Shaoang 18., míg a selejtezőben kiesett Burján Csaba 38. lett.

Ami a férfiaknál nem jött össze Hvangnak, azt megcsinálta a nőknél a kanadai Kim Boutin, azaz negyedik egyéni versenyében is győzött: múlt héten Salt Lake Cityben 500 és 1500 méteren győzött, Montrealban pedig szombaton 1000, vasárnap 500 méteren lett első. A negyeddöntős Jászapáti Petra a 16., míg a selejtezőben búcsúzó Kónya Zsófia a 22. helyen végzett.

Az 1000 méteres versenyeken ezúttal nem termett babér a magyaroknak, a legtovább a nőknél az elődöntőben kizárt ausztrál születésű Lockett Deanna jutott, aki így 10. helyen zárt. A selejtezőben kiesett Sziliczei-Német Rebeka 24., Bácskai Sára Luca 33. lett. A győzelmet a kínai Han Jü-tung szerezte meg. A férfiaknál a holtszezonban magyarokkal készülő orosz Szemjon Jelisztratov nyert, a magyarok nem jutottak túl a pénteki selejtezőn, az amerikai születésű Krueger Cole 22., a még csak 17 éves Talabos Attila 32., míg Varnyú Alex 34. helyen végzett.

Az 5000 méteres férfi váltók döntőjében a vk-címvédő és világcsúcstartó magyar négyes Liu Shaolin, Liu Shaoang, Burján és Krueger Cole összeállításban korcsolyázott, és tíz körrel a vége előtt reménytelen helyzetben volt, kissé leszakadt a másik három kvartettről. A kínaiak botlása miatt a magyarok feljöttek a harmadik helyre, ráadásul ledolgozták lemaradásukat, az utolsó váltás pedig annyira jól sikerült a Liu fivérek között, hogy Liu Shaolin élre állt.

Az utolsó kanyar kijáratánál a dél-koreaiak befejező embere kívül próbálta legyorsulni a magyar klasszist, de közöttük még célfotó sem tudott dönteni, így holtversenyben győzött a magyar és a dél-koreai kvartett, ami rendkívül ritka ebben a sportágban, tekintve, hogy ezredeket is mérnek.

A váltó győzelmét itt nézheti meg.

A 3000 méteres női váltóversenyt a Salt Lake Cityben is győztes kínaiak nyerték, a negyeddöntőben kiesett magyar négyes 11. lett. A vk-sorozat november 29. és december 1. között a japán Nagojában folytatódik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!