Hosszú Katinka volt az első magyar úszó, aki bemutatkozott ezen a világbajnokságon, a női 200 vegyes második előfutamában ugrott medencébe. A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis sokáig a negyedik helyen tempózott, ám jól csípte el a hajrát, így futamában a harmadik helyen ért célba a többi közt az olimpiai bajnok Ohasi Juit is megelőzve. 2:11.77 volt az időeredménye.

Lépésről lépésre haladok ezen a vébén. A harmadik helyen végeztem az első gyors futamban, örülök, hogy még egyszer úszhatok - remélem, nem kiabáltam el

- mondta Hosszú az M4-nek a futama után, és nem kiabálta el, mert a tizenegyedik lett, azaz készülhet a délutáni elődöntőre.

Varga Jennifer / 24.hu

Sebestyén Dalma is indult ezen a távon, ő az ötödik lett 2:13.13-as idővel a futamában. Aggódott a futama után, hogy erre a számra tett fel mindent, és necces érezte a középdöntő elérését, de végül tizenötödik helyen kvalifikált.

Kapcsolódó

Vajon szakít a budapesti vébé az eddigi hagyományokkal?

Egy olimpia utáni évben rendezett világbajnokság a legtöbbször egy új ciklus kezdetét jelenti, ám ahogy a világon mindent, a koronavírus-járvány ezt is borította, mert hiába vagyunk egy évvel Tokió után, már a kanyarban vannak a párizsi játékok. De ez milyen hatással lehet a budapesti vizes vébére?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!