A Honor október 26-án jelentette be, hogy Magyarországra is érkezik a felső középkategóriás Honor 50 okostelefon két verziója, illetve ezzel párhuzamosan lehullott a lepel a Honor Earbuds 2 Lite vezeték nélküli fülhallgató áráról is, ami meglehetősen baráti összegért, 25 ezer forintért lesz kapható hazánkban, méghozzá novembertől, gleccserfehér és éjfekete színekben.

A füles 55 milliamperórás akkumulátorai akár 10 órányi folyamatos zenehallgatást tesznek lehetővé egy feltöltéssel, a töltőtoknak hála pedig további 32 órára elegendő energia lapulhat a zsebünkben. A gyorstöltésnek köszönhetően ráadásul 10 perc alatt akár 40 százalék energia pumpálható vissza a fülesbe, amivel négyórányi zenehallgatás biztosítható. Az Earbuds 2 Lite aktív zajszűréssel is rendelkezik, a fülkagylóba illeszkedő kialakítás pedig a passzív zajszűrést erősíti.

A fülhallgatóban két mikro-elektromechanikus szilikon mikrofon (MEMS) található, és a hagyományos zajcsökkentő technológia, a mély neurális hálózat és dual anti-wind technológia együttes alkalmazásával szépen kiemeli a hívó hangját, és javítja a telefonhívás élményét, így viselőjének szavai tisztán és jól hallhatók séta vagy futás közben, akár erős szélben is.

Kapcsolódó

Hazánkba is jön a Honor 50 mobil, amiről már nem hiányzik a Google

November közepén Magyarországra is megérkezik a Honor 50, amiről már nem fognak hiányozni a Google szolgáltatásai.

A 10 mm-es dinamikus hangszórók a polimer kompozit membránokkal kiegészítve a gyártó ígérete szerint kiegyensúlyozott, részletgazdag hangzást és mély basszust biztosítanak zenehallgatás közben, a játékok elindításakor pedig automatikusan alacsony késleltetési módra vált a füles, szinkronizálja a hangzást és a képet, így biztosítva akadásmentes élményt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!