Az új betegekkel együtt az igazolt fertőzöttek száma 114 497-re nőtt. Az elhunytak száma is csaknem elérte a korábbi csúcsot: 48 volt előző nap. Velük együtt már 2451-en haltak bele a betegségbe, miközben 55 083-an gyógyultak meg, közülük 866-an az elmúlt napon. A járvány kezdete óta a legtöbb elhunytat, 49-et éppen egy nappal korábban jegyezték fel. Jelenleg 56 963 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1524-gyel nőtt egy nap alatt.


A legtöbb új beteget, 251-et - továbbá kilenc újabb halálos áldozatot - ismét az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 242-t pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből. A fővárosban az igazolt fertőzöttek száma 12 719-re, az elhunytaké 187-re nőtt.

Az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében 215 új fertőzöttet és hét új halálos áldozatot jegyeztek fel. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte a 13 978-at, az elhunytaké a 381-et.

Kárpátalján az eddig igazolt fertőzöttek száma 7302-re, az elhunytaké - két újabb halálos áldozattal - 254-re nőtt, miközben eddig 3167-en győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy az elmúlt napon 497 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani, ami szintén új napi rekord. Jelenleg 6544 Covid-19-beteget ápolnak kórházban. Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 122 kapta el a vírust, körükben már csaknem 11 ezren fertőződtek meg. Előző nap 41 747 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 21 507 PCR-tesztet és 20 240 antitestszűrést.

Denisz Smihal kormányfő közben pénteken egy online üzleti konferencián közölte, a kormány nem tervezi, hogy ismét szigorú karantént vezet be az országban a járvány második hullámának elérkezése esetén. Szavai szerint marad az adaptív karanténrendszer - ami azt jelenti, hogy régiónként eltérő szabályok vannak érvényben a helyi járványhelyzet alapján -, és így igyekezek lokalizálni a fertőzésgócokat. Smihal biztosított afelől, hogy a kormány törekszik a gazdaság helyreállítására. Kiemelte egyebek mellett, hogy hamarosan kidolgoznak egy 2030-ig szóló hosszú távú fejlesztési stratégiát.

A külföldiek beutazásának tilalmával kapcsolatosan - amely csütörtöktől lépett életbe egy hónapra - közölte, hogy Ukrajna tesz kivételeket, például informatikai szakemberekkel. Változatlanul szabadon beutazhatnak például az országban tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek, a nemzetközi és a humanitárius missziók tagjai is - mondta, hozzátéve, hogy a tilalom alóli összes kivételt a kormány hamarosan közzéteszi hivatalos honlapján.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Maxym Marusenko/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!