Csehországban kedden 503 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány tavaszi kezdete óta a legnagyobb esetszám - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szerdán reggel nyilvánosságra hozott adatokból.


Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már több mint 25 ezer ember kapta meg a Covid-19 betegséget Csehországban. A legmagasabb eddigi napi esetszámot a felülvizsgált adatok szerint, 502 új igazolt beteg, augusztus 21-én regisztrálták, írja az MTI.

A napi esetek száma az utóbbi két hétben folyamatosan emelkedik.

A betegek mintegy 75 százaléka már meggyógyult. A fertőzés következtében eddig 425-en haltak meg. A betegek jelenlegi száma 6576, kórházi kezelésre 166-an szorulnak, közülük 32 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Az utóbbi hetekben ezek a számok is mérsékelten növekednek.

Bár a betegség lefolyása az érintettek többségénél nagyon enyhe, a napi esetek számának gyors növekedése aggodalmat váltott ki. Az iskolák szeptemberi megnyitásával a higiénikusok a helyzet további romlására számítanak. Ezzel kapcsolatos adatok azonban egyelőre nincsenek. Robert Plaga oktatási miniszter szerint koronavírusos problémák miatt mintegy kéttucatnyi iskolában nem indult meg a tanítás.

Keddtől kezdve kötelező a szájmaszk használata az egészségügyi és a szociális intézményekben, a hivatalokban, a tömegközlekedési eszközökön és a választási helyiségekben. Ugyanakkor pozitív Covid-19-teszt esetében a kötelező karantén az eddigi két hétről 10 napra csökkent. Karanténban van Karel Havlícek kormányfőhelyettes és több mint egytucat parlamenti képviselő is.

Adam Vojtech az egészségügyi tárca vezetője szerint jelenleg újabb országos óvintézkedéseket, mint például a üzletek vagy a vendéglők nyitva tartásának a korlátozását, a hatóságok nem terveznek. A miniszter továbbra is azt állítja, hogy országos viszonylatban nincs ok az aggodalomra, mert a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a fertőzés terjedését.

Az országban jelenleg több mint száz helyi fertőzésgóc van, ahol fokozott óvintézkedések érvényesek. A fertőzés az utóbbi időben leginkább Prágában terjed, ahol százezer lakosra jelenleg 46 beteg jut. A múlt héten ez a száma 39 volt.

Mindeközben a magyar kormány a V4-ek vezetőivel tartott egyeztetés után úgy döntött, hogy a magyarországi szállásukat korábban lefoglaló csehek, lengyelek és szlovákok egy öt napnál nem régebbi negatív koronavírusteszttel bejöhetnek, hasonlóképpen a visegrádi országokban korábban szállást foglaló magyaroknak is elég kettő helyett egy negatív teszt a hazaérkezést követően.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divisek


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!