A visegrádi négyekhez tartozó Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban is rekordot döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában.


A BBC összesítése szerint

  • a lengyeleknél 4280 új beteget azonosítottak és 76 ember hunyt el, így az áldozatok száma 2867-re emelkedett;
  • a szlovákoknál 1037 új fertőzött az új rekord, és eddig 57-en haltak bele a vírusba a járvány kezdete óta;
  • a cseheknél pedig szerdán 5355 új esetet diagnosztizáltak, emiatt várhatóan további szigorításokat vezetnek majd be, de a kijárási tilalmat az egészségügyi miniszter kizárta.

A kormány egyébként a hét elején döntött a visegrádi országokra vonatkozó beutazási könnyítő feltételek újraszabályozásáról. Ennek értelmében azoknak a magyar állampolgároknak és családtagjaiknak, akik Csehországból, Lengyelországból vagy Szlovákiából lépnek be Magyarországra, és a jogszabály hatályba lépése előtt szállást foglaltak a V4-országok valamelyikében, elegendő egy negatív eredményű PCR-teszt, hogy töröljék járványügyi megfigyelési kötelezettségüket.

Ehhez hasonlóan a cseh, lengyel és szlovák állampolgárok is kedvezőbb feltételek mellett utazhatnak Magyarországra november elsejéig, ha van egy negatív PCR-tesztük és a jogszabály hatályba lépése előtt legalább egy októberi napra foglaltak magyarországi szállást.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Michal Cizek / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!