A nyártól a német Bundesligában szereplő TVB 1898 Stuttgart férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Hanusz Egon, a Csurgóo KK válogatott irányítója, aki két évre írt alá.

Kapcsolódó

Gyászol a horvát kézilabda, Saracevic halála nagy csapás a sportág számára

Sokkolta a hír Horvátországot és a kézilabda világát: 59 éves korában, szívrohamban meghalt Zlatko Saracevic olimpiai és világbajnok kézilabdaázó, a

A klub hivatalos honlapja szerint a németek klubrekordnak számító összegért vásárolták ki élő szerződéséből a csapatkapitányt, aki új csapatában éppen egy másik magyart, Faluvégi Rudolfot váltja posztján.

"Nehéz megszólalnom, hiszen mindenki tudja, hogy ezer szállal kötődöm ehhez a klubhoz, amelynek mindent köszönhetek! Hosszú vívódás után, de végül örömmel fogadtam el az ajánlatot, hiszen egy álmom teljesül azzal, hogy ebben a bajnokságban játszhatok. Nehéz lesz itt hagynom a nevelőegyüttesemet, de hiszem azt, hogy még lesznek közös céljaink" - nyilatkozta Hanusz Egon.

Egon személyében egy igazán tehetséges játékost tudtunk szerződtetni, így Max Häfnerrel együtt egy fiatal és erős párossal rendelkezünk irányítóposzton

- nyilatkozta Jürgen Schweikardt edző, aki köszönetet mondott Faluvéginek a klub iránti elkötelezettségéért.

Hogy ő hol folytatja a pályafutását, még nem tudni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!