Egy új tanulmányban a szakértők azt írák, rejtett struktúrát azonosítottak a Föld belső magjában - számol be az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) oldala. Joanne Stephenson, az ANU PhD-hallgatója és a publikáció vezető szerzője szerint az új réteg megfigyelése nehéz,

egyedi tulajdonságai ugyanakkor bolygónk történetének egy ismeretlen, drámai eseményéről árulkodhatnak.

A csapat olyan bizonyítékokat talált, melyek a helyi vas szerkezetének megváltozására utalhatnak. A friss eredmények alapján elképzelhető, hogy a Föld kétszer is lehűlt, Stephenson ugyanakkor kiemelte, az eseménnyel kapcsolatban rengeteg még a kérdés.

fpm / Getty Images

A bolygó belső magjának tanulmányozásával jobban megérthetjük az égitest történetét. "Hagyományosan azt tanították nekünk, hogy a Földnek négy fő rétege van: a kéreg, a köpeny, a külső és a belső mag" - mondta Stephenson. Bár több évtizede egy újabb réteg létezését is felvetették, az adatok nem voltak elég meggyőzőek.

A kutatók most egy speciális algoritmussal több ezer olyan modellt elemeztek, amelyek bolygónk belső magjáról készültek. Az érintett modelleket a szeizmikus hullámok terjedésére vonatkozó információk alapján dolgozták ki. A szakértők arra jutottak, hogy a magban egy elkülönülő, eddig ismeretlen réteg is lehet. Stephenson szerint izgalmas felfedezésről van szó, amely átírhatja a tankönyveket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!