Május 26-án nyit újra a fővárosi Cirko-Gejzír mozi. A nyitás örömére négy napig premier előtt lehet megnézni náluk azokat a filmeket, amiket már bemutattak volna, ha nem tombol a járvány.

"A Balassi Bálint utcai artmozi közönsége váratlan és megható összefogással mutatta meg, mennyire fontos neki a Cirko-Gejzír, és adományokkal, bérletvásárlással segítette az intézmény fennmaradását. Nekik köszönhetően sikerült túlélni ezt a nehéz időszakot, amelyhez hasonlóval fennállásának 27 éve alatt még egyszer sem szembesült a mozi" - írják közleményükben.

Kapcsolódó

"Öt hónapja nem vetítettünk egy kockát sem, most már nagyon szeretnénk" - így készülnek a mozik a hirtelen jött nyitásra

Filmekből nincs hiány, munkaerőből viszont igen, sok helyen váratlanul jött a nyitás híre. Nagy és kicsi mozikat is megkérdeztünk, amelyek - változó gyorsasággal ugyan, de - igyekeznek mielőbb kinyitni.

Május 27-én kezdődik az Ideje moziba menni elnevezésű, négynapos fesztivál is, amelyet országosan 22 moziban rendeznek meg, a Cirko mellett öt budapesti és tizenhat vidéki művészmoziban. A fesztivál egyik legjobban várt filmje a Szupernóva, az angol Tóvidék lélegzetelállító tájain forgatott romantikus brit dráma Colin Firth és Stanley Tucci főszereplésével.

A tavalyi Berlinale válogatásából érkezik a mozikba a megtörtént eset nyomán készített, egy holokauszttúlélő különleges történetét bemutató Perzsa nyelvleckék és a 21. század kihívásaira - internetes zaklatás, közösségi média, reklámpszichológia - érzékenyen és abszurd humorral reagáló francia film, az Előzmények törlése. A fesztivál premier előtti bemutatóin kívül többek között a Titkok és igazságok, a Mű szerző nélkül, a Boldog idők és A vendégek lesz műsoron az újranyitás hetében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!