Hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendeltek el a Red Bull Air Race ügyében - közölte szerdán Gelencsér Ferenc, a budapesti I. kerület alpolgármestere.

A kerületi önkormányzat még 2020 májusában tett feljelentést hűtlen kezelés gyanúja miatt, miután számításaik szerint az előző önkormányzati vezetés a Red Bull Air Race rendezvénysorozat közterület-használati díjának elengedésével 135 millió forinttal károsította meg 2015 és 2018 között a Budavári Önkormányzatot.

A rendezvény dokumentációjából kiderült, a fideszes Nagy Gábor Tamás vezette önkormányzat magánrendezvényként engedélyezte a Red Bullt Air Race-t, mégis 90 százalékos közterület-használati kedvezményt biztosítottak számukra, arra hivatkozva, hogy ez egy közcélú rendezvény. A momentumos Gelencsér szerint a díjszabás az évek során 1,02 és 1,1 millió forint között változott, ami négyzetméterenként átlagosan 38 forint volt.

A feljelentést a hatóságok akkor elutasították, az önkormányzat azonban fellebbezett, így ismét megnyitották az ügy aktáját, ezúttal hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt.

Korábban a témában

Napokig ingyen foglalt el 29 ezer négyzetméternyi közterületet a Red Bull Air Race, feljelentés lett belőle

Évek alatt 135 millió forintot szedhetett volna be az előző önkormányzat, állítja a mostani polgármester.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!