Mint arról korábban beszámoltunk, a Ryanair légitársaság járata a nap folyamán mintegy hat órán át vesztegelt a repülőtéren.

A repülőnek reggel fél hétkor kellett volna felszállnia ám ahelyett, hogy az utasok már leszálltak volna a célállomáson, helyette a repülőtéren köröztek a géppel.

A Ryanair a Blikk megkeresésére azt közölte, hajtóanyaghiány miatt kellett órákig vesztegelnie a járatnak.

„Február 18-án a Budapest–Kanári-szigetek repülőgépjáratot hajtóanyaghiány miatt először Madridba kellett irányítani, hogy ott pótolhassák az üzemanyagot. Csak ezután folytathatta útját a Kanári-szigetek felé. A légitársaság minden érintett utastól elnézést kér a kellemetlenség miatt"

hirdetés

- írták.

Mint azt megírtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát, hogy megállapítsák: az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek.

"Felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében"

- írták közleményükben.



hirdetés