Már az előkészületi ülésen jogerős döntést hozott a Székesfehérvári Törvényszék annak a 33 éves nőnek az ügyében, aki tavaly májusban megölte az anyósát Polgárdiban.


A Fejér Megyei Főügyészség vádirata szerint rendszeresek voltak a veszekedések a nő, élettársa és az anyósa között. Az ominózus napon az anyós kérdőre vonta nőt, amiért elhasználta a mosóport, és az engedélye nélkül használta a hősugárzót.

A nő ezen annyira felhúzta magát, hogy a konyhaszekrény fiókjából magához vett egy 20 cm pengehosszúságú kést és vállon szúrta a 70 éves nőt. Az asszony hanyatt esett miközben kiabált, a kezével védekezett, és ráfogott a késre. A nő azért, hogy az anyósa elengedje a kést, megharapta a bal csuklóját és felkarját.

Mivel az asszony tovább kiabált, elhallgattatása érdekében belenyúlt a szájába, majd a késsel megszúrta a jobb alkarján, a bal vállán és a nyaka bal oldalán, amelyet követően az idős asszony életét vesztette. A nő telefonon értesítette a segélyhívó központot, majd leült és a helyszínen megvárta a rendőröket és a mentőket.

A szakértők szerint az egyik nyaki szúrás olyan nagy erejű volt, hogy átvágta a sértett bal oldali nyaki fő verőerét és fő vénáját, a bolygóideget és a garat egyik falát. A főügyészség tájékoztatása szerint az emberöléssel vádolt nő beismerte a bűnösség az előkészületi ülésen, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság elfogadta a bűnösségét beismerő nyilatkozatát, és tíz év letöltendő börtönre ítélte a nőt, valamint tíz évre eltiltotta a közügyektől is. Az ítélet jogerős.

Fotó: rendőrség


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!