A tréner dicsérte játékosát, ám közben megjegyzést tett bőrszínére. A klub nem törődik bele az ítéletbe, fellebbeznek, és a végsőkig hajlandóak elmenni.


Mészöly Géza, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön egy plusz két hónapos eltiltást kapott a debütáló mérkőzése utáni sajtótájékoztatón tett „rasszista tartalmú nyilatkozatáért”.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a tréner három hónapos büntetéséből csak az elsőt kell letöltenie, mert a fegyelmi bizottság fél évre felfüggesztette a második és harmadik hónap végrehajtását, amely csak akkor lép érvénybe, ha a szakember újabb fegyelmi vétséget követ el.

A három hete kinevezett szakember a Diósgyőr ellen 2-1-re megnyert bajnoki találkozót követően az általa becserélt Franklin Sasere dicsérete közben sértő jelzőt használt a nigériai játékos bőrszínére vonatkozóan.

– mondta akkor Mészöly.

Az Újpest FC a honlapján közleményben jelezte, hogy a döntést elfogadhatatlannak tartja. A klubnak az az álláspontja, hogy a vezetőedző nem követett el szabálysértést, illetve a büntetés aránytalan és „a szabály szellemével tökéletesen ellentétes”. Az Újpest szerint méltatlan és a professzionális működéssel összeegyeztethetetlen, hogy a döntés egy a klub szezonbeli sikerességét befolyásoló hivatalos mérkőzés napján született meg.

A közlemény kitér rá, hogy „az Újpest FC a rasszizmus minden formájával szemben a zéró tolerancia elvét követi és mindig ennek megfelelően fog eljárni”, illetve arra, hogy a klub a döntés ellen fellebbez,

A fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, így a vezetőedző a Magyar Kupa 19 órakor kezdődő nyolcaddöntőjében sem ülhet le a kispadra a bajnokságban listavezető Paks ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!