A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre lévő Joszuban a nyíltvízi úszóversenyek zárónapján eső, hatalmas köd és 23 Celsius fok fogadta a legbátrabb sportolókat, akik nekivágtak a gyilkos távnak. A férfiaknál 24-en, a nőknél - akik kilenc perccel később ugrottak vízbe - 19-en indultak.

A versenyzőknek nemcsak a távval, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeniük, mivel időről időre óriási eső zúdult a helyszínre, jelentős széllel kísérve.

Csaknem két óra úszás után a mezőny szinte teljesen együtt volt a férfiaknál. A szám Európa-bajnoka azonban már nem volt köztük:

Rasovszky Kristóf kétszer is hányt a verseny közben, így több mint kilenc kilométer megtétele után feladni kényszerült a viadalt.

A férfiak mezőnye körülbelül 18 kilométerig szinte teljesen együtt haladt, ekkor Gyurta Gergely kapcsolt magasabb fokozatra és 40 másodperces előnyre tett szert üldözőivel szemben az ekkor már folyamatosan szakadó esőben, az egyre nagyobb szél miatt emelkedő hullámok között. A nők versenyében mindkét magyar a középmezőnyben úszott, miközben hárman elléptek tőlük.

A 27 éves Gyurta folyamatosan növelte előnyét, 3500 méterrel a vége előtt már 1:23 perccel járt a mezőny előtt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>