Újabb rangadót veszített el a világbajnokságon a magyar női kézilabda-válogatott, amely 25-24-re kapott ki Montenegró ellen.

Kikapott Montenegrótól is a rengeteget hibázó kéziválogatott

Nem éltünk az emberelőnyökkel, a belső posztokról nem voltunk elég hatékonyak. Szenegál és Románia ellen nyerni kell a középdöntőért.

A mérkőzés után Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt nyilatkozta, az apró részletek döntöttek.

Nem voltunk jók a 6 az 5 elleni játékban, és sajnos akkor sem, amikor emberelőnyben kellett védekeznünk. Ennek ellenére büszke vagyok a csajokra, keményen küzdöttek, mindent megtettek, voltak fizikális gondjaink, elfáradtunk a végére. Próbálkoztunk mindennel, igyekeztünk levenni a nyomást a lányokról, a gyakorlások során visszamentünk az alapokhoz, de nem játszottuk azt, amit tudunk. A csoport egyik legnehezebb csapata volt az ellenfél, az ilyen meccseken van, hogy nyersz, és előfordul, hogy egy góllal kikapsz. Még egyszer mondom, harcoltak a lányok, megtettek mindent, edzőként ennél többet nem kérhetek tőlük

- értékelt a dán szakember.

Sok idő nincs a búslakodásra, szerdán magyar idő szerint 11 órától Szenegál lesz az ellenfél, és muszáj nyerni, sőt, a románok elleni utolsó csoportmeccset is be kell húzni a továbbjutáshoz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!