A Hétköznapi Csalódások hosszú Facebook-posztban számolt be arról, miért vállalták el és hogyan élték meg a Raktárkoncert-fellépésüket.


A könnyűzene állítólagos megsegítésére előrukkoltak a Raktárkoncertek elnevezésű, elhibázott koncepciójú mutyival. De hiba csúszott a rendszerbe, mivel rábízták pár fesztiválszervezőre 100 banda bejuttatását. Ez a lista úgy állt össze, hogy a felkért fesztiválszervezők leadtak 100 nevet, hogy náluk kik lettek volna a programban. Pár tökösebb beírta a HétköznaPI CSAlódások, 30 éves punk banda nevét is. (…) Na, ezt nem kellett volna, jönnek rá rövidesen a döntéshozók, de már késő. Az örök lázadó, és mindig a széllel szemben hugyozó társaság, számolva azzal, hogy ebből megint »baj lesz«, bevállalja.

- írja az erősen politikus szövegeiről ismert, finoman szólva sem kormánybarát zenekar, kifejtve, hogy azért vállalták el a kommentelői felhördülés ellenére is a fellépést, mert az állam nem a Fidesz, az állami megsegítés pedig nem a Fidesz pénze. Szerintük szomorú látni, hogy ezt nemcsak a regnáló politikusok, de az átlagemberek és a szakmabeliek is másképp gondolják.

Ezt követően részletesen leírják, mekkora zavar lett a részvételük miatt a szervezésben.

Egészen elképesztő, hogy kiderül, konkrétan politikusok figyelik a háttérből a dolgot, hogy belső viszály alakult ki abból, hogy bekerültünk, és egy szerény szeletet elviszünk a tortából. (…) Csodás, amikor telefonon hívogatnak alkalmazottak, és nekik kellemetlen, hogy ki kéne hagyni számokat, amikor azzal keresnek meg, hogy retteg a vezetőség a balhétól (kérem?), stb. Mindig akkor hívnak telefonon, amikor nem akarják, hogy írásban nyoma maradjon…

Végül nagy nehezen sikerült megállapodni a menetrendben, de a feszültségek nem értek itt véget. Magán a fellépésen az első problémát az énekes SOROS feliratú pólója okozta, amit évek óta fellépőjelmezként használ a koncerteken. Ezt le akarták vetetni vele, de erre nem volt hajlandó, így a megoldás az utómunka lett: a közzé tett felvételt láthatóan igyekeztek úgy összevágni, hogy ne látszódjon a felirat.

Ehhez hasonlóan kivágták a végső verzióból a zenekar által vitt konferansziét is, aki egy bohócnak öltöztetett színész volt. A zenekar szerint nem direkt politikai szövegek voltak, de volt "odafirkálás gazdagon, leginkább a fidesz szlogeneket visszamondva."

Ezt a bohócot elverték a szombati fellépés után, hétfőn, fényes nappal a lépcsőház bejáratában olyan, a köznyelv fogalmazása szerint »kubatov emberei« típusú (hova gondolsz) szekrényhátúak, öten. Pont akkor, micsoda véletlenek vannak. Szombaton a vírushelyzetre hivatkozva mindenkinek le kellett írnia a nevét és adatait egy papírra a helyszínen, majd hétfőn, mikor ment haza, ott álltak a kapualjban, és annyit kérdeztek tőle, mint a produkció egyetlen fővárosi tagjától, hogy te vagy az a színész gyerek? Igen, színész vagyok, és se szó, se beszéd, le a földre és ütötték, rúgták. Majd minden félelem nélkül, nem sietve távoztak. Amúgy azt már a helyszínen is mondta egy hölgyemény, hogy a bohóc vállalhatatlanabb volt, mint a zenekar

- írja a zenekar, hozzátéve, hogy a közzé tett felvételből teljesen kimaradt a bohóc, akárcsak a kormány szempontjából cikinek tartott számok (Viktor, Abszurdisztán, Geciország). Azért nem kötekedtek a kész felvétel láttán, mert nem erőből akarták megoldani, és nem akartak bíróságra járni. A bohóc ügyében sem tettek feljelentést, mert törés vagy maradandó egészségkárosodás nélkül megúszta. Azt a megoldást választották, hogy felvették a koncertet újból, a bohóccal együtt, és ezt a felvételt január 31-én közzéteszik az interneten.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!