Egy új kutatás szerint a cirkadián ritmus, azaz a szervezet biológiai órájának zavara felgyorsíthatja a daganatok növekedését - írja az MTI. A szakértők régóta sejtették, hogy a belső óra felborulása, például a hosszú ékszakai munka súlyos egészségügyi következményekkel járhat.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói most rájöttek, hogy a cirkadián ritmus megzavarása serkenti a sejtburjánzást, végső soron pedig gyorsítja a tumor növekedését az egerekben.

A tudósok a dexametazon nevű hormon segítségével idézték elő a tenyésztett humán sejtek krónikus ritmuszavarát, ezzel szimulálva a hosszú repülőutakat követő átállászavart. A kezeléssel megváltozott a gének kifejeződése, ennek egyik hatásaként olyan fehérjék aktiválódtak, amelyek sejtosztódást idéznek elő.

Kép: iStock

A felfedezés azt sugallja, hogy a terápiák cirkadián ritmushoz való igazítása fokozhatja a gyógyszerek hatását. A mellrák kezelésére használt palbociclib például eredményesebb az egerekben, ha reggel juttatják a szervezetbe. A szakértők ugyanakkor kihangsúlyozták, hogy a biológiai óra krónikus zavara csökkentette a terápia hatékonyságát a humán sejtekben.

A több műszakos munkavégzés és az abnormális alvásidő a daganat növekedését és a rákgyógyszerek hatékonyságát is befolyásolja"

- mondta Yol Lee, a Sehgal Laboratórium munkatársa és a csapat tagja.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!