Theresa May május 24-én könnyes búcsút vett az Egyesült Királyság és a Konzervatív Párt irányításától, június 7-én távozott a párt éléről, ügyvezető miniszterelnökként július 22-ig a helyén marad. A jelenleg a pozíciókért versenyben lévő tíz jelölt ugyanazzal a feladattal szembesül, mint David Cameron 2016-os lemondását követően May. A brexit népszavazás eredményének végrehajtása, az ország új pályára állítása, valamint a Konzervatív Párt jövőjének meghatározása vár az új brit miniszterelnökre.
A feladat nagysága ellenére azonban nem általános választásokon jelölik ki az erre legalkalmasabbnak tartott jelöltet. A felhatalmazást az új vezető a párt 313 képviselőjétől, valamint 130 ezer főt számláló tagságától kapja. A párton belül a szavazás várható rendezőelve az egyetlen napirenden lévő téma: a brexit.
May lemondásával nemcsak a miniszterelnöki szék, de a pártvezetői pozíció is megüresedett. A logika fordított: a Konzervatív Párt az utóbbi betöltésével oldja meg a kormányfő megválasztásának kérdését.
A Konzervatív Párt felépítését gyakran hasonlítják egy monarchiához vagy egy tradicionális családhoz. Az utóbbi megközelítésben a párt vezetője a családfő, alatta szigorú hierarchia mozgatja a struktúrát. A pártvezető rendkívüli autonómiával rendelkezik, ami párosul a főbb funkcionáriusok kijelölésének hatáskörével. Ez a hatáskör az elmúlt évtizedekben fontos taktikai fegyver volt a miniszterelnökök kezében, gyakran használták párton belüli pozíciójuk megerősítésére. Boris Johnson 2017-es külügyminiszteri kinevezése is valószínűsíthetően taktikai lépés volt Theresa Maytől, a "tartsd közel a barátodat, és még közelebb az ellenségedet" stratégia része.
A párt vezetőit 1965 óta választják meg a konzervatívok. Azt megelőzően a párt legtekintélyesebb, legbefolyásosabb alakjai "természetes" szelekció útján, kijelöléssel foglalták el a pozíciót. 1963-ban Alec Douglas-Home (Home tizennegyedik Earl-je) került a toryk élére, elsősorban a politikai vezetésben szép számmal megtalálható korábbi etoni diákok összefogásának, machinációinak köszönhetően. Az elit fiúiskola egy rendkívül zárt kör, az etoni múlt önmagában belépő a politikába vagy a gazdasági életbe. A magánintézmény azóta is szép számmal ad konzervatív képviselőket, így a brexit egyik legerősebb párton belüli támogatója, Jacob Reese-Mogg is ott végezte tanulmányait.
Douglas-Home, egy nemes kijelölése azonban a párt képviselőinek egy jó része szerint sem állt összhangban a hatvanas évek újító korszellemével. A Munkáspárt ekkor már titkos szavazáson választotta meg vezetőjét, a kontraszt a két párt irányítása között szembeötlő volt. A toryk 1964-es választási veresége arra sarkallta a pártvezetést, hogy átgondolja irányítási elveit. A pártvezetőt azóta választják titkos szavazással. A vezetői kinevezéshez a választókerületi tagok szavazatinak többség szükséges, valamint hogy a jelölt 15 százalékkal több szavazatot kapjon, mint az utána következő. A szabályokat 1974-ben módosították először, évenkénti szavazást vezettek be, hogy a népszerűtlen vezetőket el lehessen távolítani.
Két jelölt
A szabályok radikális reformjára 1997-ben került ismét sor. A nagyarányú választási vereség az egész pártstruktúra újragondolását eredményezte, a cél egy demokratikusabb szervezet létrehozása volt, ami elősegíti a tagság növelését. A William Hague nevével fémjelzett program megerősítette a vezető pozícióját a parlamenti képviselőkkel szemben azzal, hogy eltörölte az évenkénti választást, ami aláásta a mindenkori vezető tekintélyét és kiélezte a belső ellentéteket. A legfontosabb változás a kiválasztás menetének demokratikusabbá tétele volt. Innentől a tagság is beleszólhatott abba, hogy ki irányítja a pártot, a reform értelmében a képviselők a jelöltek számát leszűkítik kettőre egy többségi választási rendszer alapján, majd a két bennmaradó névből választja ki a tagság az új pártvezetőt.
Egy hasonlóan fontos újítás a bizalmatlansági indítvány intézményéhez kapcsolódott. A parlamenti képviselők 15 százalékának kezdeményezésére a párt házbizottsága szavazást írhat ki a pártvezető elmozdításáról. 2018 decemberében Theresa Mayt a képviselők egy csoportja szerette volna így eltávolítani a miniszterelnöki székből, a szavazás azonban végül elbukott, és a szabályok szerint egy éven belül nem lehetett megismételni.
Theresa May, engedve a rá hosszú hónapok óta nehezedő nyomásnak, május végén bejelentette lemondását. Az utódlásával kapcsolatban az első képviselői szavazásra csütörtökön kerül sor, ahhoz, hogy valaki továbbjusson a következő körbe, mindenképpen szükséges legalább 17 szavazatot megszereznie, a következő fordulóban már minimum 33 képviselő támogatása szükséges. Június 20-ig a mindösszesen 313 konzervatív parlamenti képviselő leszűkíti a versenyzők számát tízről kettőre. A párt tagsága június 22-től adhatja le szavazatát. Az új vezetőt egy hónappal később nevezik meg. Előre hozott választásokra abban az esetben kerül sor ezt követően, ha a parlamenti többség birtokával rendelkező új pártvezető és egyben miniszterelnök ezt javasolja, és a parlament jóváhagyja.
A brexit körüli huzavona mindenképpen indokolná, hogy egy olyan miniszterelnök víziója valósuljon meg, akinek legitimitását egy országos választás adja. Ez azonban egyrészt időben nehezen kivitelezhető, hiszen a kilépés céldátuma továbbra is október 31, a választások kiírása és megszervezése pedig hosszadalmas feladat. Másrészt a Konzervatív Párt aligha szeretné megkockáztatni, hogy - egy esetleges választási bukás miatt - egy másik párt koordinálja az EU elhagyását. Ez azonban hosszú távon okozhat problémát, hiszen bárki lesz is az új miniszterelnök, felhatalmazását egy viszonylag szűk körtől nyeri egy olyan szituációban, amikor az ország már egyébként is végletekig megosztott a brexit miatt.
Két irány
A brit konzervatív párt két nagyobb elméleti irányhoz kötődött az elmúlt közel száz évben. A paternalista konzervativizmus a 19. század végén a pártot irányító Benjamin Disraeli nevéhez fűződik, fontos eleme a szociális gondoskodás és a társadalom minden rétegének megszólítása. A 20. század elején Neville Chamberlain képviselte ezt az irányzatot, importvámokkal védve a brit gazdaságot, megteremtve ezzel a szociális háló fenntartásához szükséges anyagi feltételeket. E politika alapgondolata volt, hogy Nagy-Britannia biztonsága és prosperitása csak akkor biztosítható, ha az ország egy nagyobb gazdasági-politikai összefogás középpontjaként funkcionál. Ez alatt akkor még a brit birodalmat értették az irányzat képviselői, később az európai közösséget.
A párt másik szárnya a libertariánus konzervativizmus oldalhajtásaként a hatvanas-hetvenes évektől jelen levő úgynevezett új jobboldal. A kollektivizmus ötletét elvető irányzat a piac rendezőelvében és az állam szerepének visszavágásában hisz. Az új jobboldal legfontosabb képviselője Margaret Thatcher volt, aki konzekvensen hitt a 19. század morális értékeiben, a család szentségében, és elítélte a multikulturalizmus megjelenését és hatásait. Az unióból való kilépést támogató képviselők jelentős része ehhez az ideológiához köthető.
Hat plusz egy esélyes
A pártvezetésre hat jelöltet tartanak a leginkább esélyesnek, közülük kiemelkedik Boris Johnson, akit a YouGov közvélemény-kutató cég május végi felmérése szerint a konzervatív tagság 39 százaléka szeretne a miniszterelnöki székben látni. Johnsont sokan vádolják azzal, hogy a saját ambíciói mentén politizál, a párt értékei kevésbé mozgatják. Londoni polgármesterként még liberális, migrációpárti politikát folytatott, majd egyre inkább a jobboldalra tolódott. Ma már a megállapodás nélküli brexit egyik fő támogatója, aki olyan konzervatív nagyágyúkat tudhat támogatójának, mint a már említett Reese-Moggs. A konzervatív párt középen elhelyezkedő tagjai is egyre inkább hajlanak arra, hogy Boris Johnson lehet az, aki képes lesz a toryk támogatottságát. Az EP-választáson óriásit bukó, mindössze ötödikként végző konzervatívoknak szükségük is van egy markáns hangra, de kérdés, hogy a mindig a népszerűbb oldalt választó Johnson képes lesz-e a pártnak lendületet és hosszú távú irányt adni.
Mögötte mindössze 13 százalékon áll Dominic Raab korábbi brexitügyi miniszter, aki nagyjából negyven képviselőt tudhat támogatójaként. A magát libertariánus konzervatívnak tartó képviselő rendkívül népszerű az ERG-ben (European Research Group, a kilépés párti képviselők csoportosulása), de a pártban sokan gondolják úgy, hogy túlzottan a jobboldal felé hajlik, megválasztása a Cameron-féle reform, vagyis a párt centrista irányba tolásának eredményeit kérdőjelezné meg.
Michael Gove neve a képviselők között jól cseng, képviselőtársai nagyra tartják miniszterként elért eredményeit. A párttagság és a szélesebb közvélemény azonban nem kedveli. A YouGov felmérése alapján a választók mindösszesen 12 százaléka van pozitív véleménnyel róla. Andrea Leadsom, a Képviselőház korábbi vezetője, David Cameron 2016-os lemondását követően Theresa May mellett a másik jelölt volt a pártvezetésért vívott harcban. Végül a visszalépése eredményezte May megválasztását és közel hároméves miniszterelnökségét. Leadsom május végén egy levélben mondott le vezetői szerepéről, az okként May brexitterveit megnevezve. A kilépés melletti konzekvens kiállását sokan méltatják a képviselők közül, de kritikusai szerint nem lesz képes megbirkózni a rá váró feladatokkal.
Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter hat éven keresztül vezette az egészségügyi tárcát. Ellenfelei közül neki van a legnagyobb kormányzati tapasztalata, és Boris Johnsonnal ellentétben a külügyek fő irányítójaként sem betlizett még. Kritikusai a legnagyobb hibájának azt róják fel, hogy 2016-ban a maradás mellett kampányolt, 2018 decemberében színt váltva arról nyilatkozott, hogy a megegyezés nélküli brexit a legjobb járható út, majd 2019-ben beállt Theresa May mögé, és támogatta a miniszterelnök által letárgyalt megállapodást. A képviselők egy jó része szerint nem meggyőző az elkötelezettsége.
A belügyminiszter Sajid Javid Hunthoz hasonlóan 2016-ban a maradás mellett kampányolt. Ugyanakkor a pakisztáni buszsofőr fiából lett politikus a párt diverzifikálásának képét erősítené, ami hozhat plusz szavazatokat egy általános választáson. Sokan kritizálják, amiért ötéves kormányzati szerepvállalása során nem hagyott markáns nyomot egyetlen általa irányított területen sem, de kampánycsapatát jelenleg ugyanaz a Matthew Elliot irányítja, aki a népszavazási kampány kilépést propagáló szárnyát vitte.
Sötét lónak számít Rory Stewart. A korábban a brit hadseregben szolgáló, William és Harry hercegek oktatójaként is funkcionáló nemzetközi fejlesztési miniszternek nem csak az élettörténete érdekes. A politikus a párt modernizációjában játszhat nagy szerepet a jövőben, sokan úgy vélik, képes lehet megszólítani a fiatalabb generációkat is olyan autentikus üzenetekkel, mint a klímaváltozás elleni harc. Stewartot a párton kívül is sokan pozitívan értékelik, de a tagság szélesebb körében nem annyira ismert név, így valószínűsíthetően nincsenek komoly esélyei, de a jövőre nézve érdemes megjegyezni a nevét.
A fogadóirodák Boris Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek. Donald Trump amerikai elnök múlt heti hivatalos látogatása során mellette kampányolt, és az esetleges kilépés után a briteknek egy joviális amerikai partner mindenképpen jól jön. Július 22-én nemcsak az dől el, milyen irányt szab az új vezető a Konzervatív Pártnak, hanem az is, hogy milyen Nagy-Britanniával számolhatunk az elkövetkezendő években.
Kozma Szabina
A szerző külpolitikai elemző, a brit székhelyű Inspiring Policies tanácsadó cég munkatársa.
