A Vénusz finoman szólva sem nevezhető barátságos bolygónak: a felszínén a 460 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet, sűrű légkörét pedig jórészt szén-dioxid alkotja. Ha csapadék hullik a bolygón, az jobbára olyan savas, hogy azonnal elpusztítana majdnem minden általunk ismert életformát.

Kép: Getty Images

A Kaliforniai Egyetem kutatói most azt vizsgálták, lehet-e valamilyen oka annak, hogy a Vénusz ennyire kietlen. A The Planetary Science Journal tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Jupiternek lehet hozzá köze: valószínűleg az óriásbolygó gravitációs ereje taszította a mostani, majdnem teljesen kör alakú pályájára, régen pedig sokkal oválisabb utat járhatott be, ami azzal is járt,

hogy lakhatóbb körülmények uralkodhattak a felszínén.

Hasonló történt a Jupiterrel is: életútja során volt egy olyan időszak, amikor közelebb és messzebb is mozgott a Naphoz képest, ez pedig befolyásolta más bolygók pályáját is, többek között a Vénuszét. Az akkor még barátságosabb bolygó extrém hideg és extrém meleg időszakokon ment keresztül, és fokozatosan veszítette el az atmoszférájából a vizet.

A kutatók szerint ez a változás eredményezhette a légkör végső összeomlását, és egy folyamatos üvegházhatású állapotban maradását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!