Tavaly nyáron beszélt arról Radics Gigi, hogy szakított amerikai barátjával. Néhány napja pedig megosztott egy képet két szív emojival, amin Mikus Áron szobrásszal látható. Posztjában semmilyen részletet nem árult el, de a szerdai Reggeliben megerősítette a dolgot és megismerkedésükről is beszélt. Sőt, kiderült, hogy a kapcsolat nem is olyan friss.


Most már közel egy éve együtt vagyunk, csak nem szerettem volna róla beszélni. Szerettem volna megvédeni ettől az egész médiatörténettől. Nagyon nagy a boldogság, talán még senkivel nem volt meg ennyire az összhang, mint az Áronnal. Ő egy művész, szobrász és egyébként az egyik munkájának köszönhetjük, hogy egymásra találtunk. Futólag ismertük egymást és Instagramon is követtük egymást, és amikor láttam, hogy dolgozik egy köztéri szobron, akkor ráírtam, hogy gratulálok. Ő kapva kapott az alkalmon és megkérdezte, hogy nem nézném-e meg élőben is. Elmentem, megnéztem és onnantól kezdve egymásba estünk

- mesélte Radics Gigi, aki a közösségi oldalán az egyik kommentelőnek is reagált, amiből kiderült, hogy nem volt átfedés a két kapcsolata között.

Lehet, ti kívülről úgy érzékelitek, hogy ez a Gigi folyton váltogatja a pasikat…. a médiában kicsit más időben zajlanak a történések, mint valójában. A párommal már egy éve együtt vagyunk, de nem beszéltem róla, hogy megvédjem őt. Az exemmel pedig már jóval régebben szakítottunk, mint ahogy az kiderült a médiában.

Kiemelt kép: Instagram/@gigiradics


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!