A sztárséf mesélt a kezdeti éveiről is, amikor Angliában egyfontos mirelit pizzán élt.


Rácz Jenő volt a vendég Osváth Zsolt 1KANAPÉN című műsorának legutóbbi részében. A beszélgetésben szóba kerültek a séf pályakezdő évei, de megkérdezték arról is, látja-e még magát a tévében tíz év múlva.

Rácz elárulta, hogy már tinédzserként dolgozni kezdett, mert szeretett volna pénzt keresni: dolgozott gyorsétteremben és árufeltöltőként is.

- mondta. A séf hosszan beszélt az Angliában töltött éveiről is, ahol elmondása szerint hét évig csak szobákat bérelt lakásokban, hogy félre tudjon tenni a jövőjére, és volt idő, amikor egyfontos mirelit pizzán élt.

Rácz bevallása szerint máig gyengesége az, hogy nem tud nemet mondani, amiért gyakran átlépi a saját határait. Emiatt pedig nemrég egy munkahelyi kiégésen is átesett.

„Semminek nem örültem már, semminek. És az emberek utálata, az pedig ott jött létre, hogy igazából

Eltelnek az évek, hajtod magad mint egy állat, az emberek is ezt látják rajtad – ki milyen véleménnyel, tök mindegy –, de a nap végén elfelejtettem az esszenciát, a forrást hogy miért csinálom” - fogalmazott. Ennek hatására úgy döntött, heti három pihenő napot engedélyez magának, ezt azonban nem mindig tudja tartani.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

(Forrás: 24.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!