A biztonsági őrnek kellett telefonálni a következő állomásra. A Metróért Egyesület vezetője szerint az önvezető rendszer is hibás lehet a történetben.


Nagy volt a tömeg a tanárok szerint, amikor április negyedikén egy 12 fős általános iskolás gyerekcsoporttal megpróbáltak felszállni a Bikás parki metrómegállóban. Tóth-Vásárhelyi Éva azt mondja, nem volt idő arra, hogy a szerelvény másik ajtajához menjenek, a sok leszálló miatt pedig csak néhány másodpercük maradt a felszállásra. Ekkor történt meg minden gyerekkísérő rémálma:

„A gyerekek beléptek a kocsiba, én betettem a bal lábam és a bal vállam, amikor elindult az ajtó. Engem kilökött, becsukódott a gyerekek bent, mi kint” – nyilatkozta a tanárnő az RTL Híradójának.

Szóltak egy biztonsági őrnek, aki telefonált a következő állomásra. Azt is elmondta, szerinte mi volt a baj. „Ők világosítottak föl, hogy mindössze 18 másodpercig van nyitva az ajtó” – mondta el a kísérő.

Amikor kiderült, hogy a négyes metró szerelvényein nem lesz vezető, a szakemberek azt ígérték, hogy megfelelő biztonsági rendszert szerelnek fel. A Metróért Egyesület elnöke szerint a gyerekekkel történtek azt bizonyítják, hogy ez nem sikerült.

„Anyagi, takarékossági okok miatt ez egy eléggé lebutított rendszer, épp ezért nagyon kevés helyen, szinte merem mondani, alig-alig találkoztunk ilyennel Budapesten kívül más világvárosokban” – nyilatkozta Bíró Endre.

A BKV írásban reagált a történtekre. Az állomás kamerafelvételei alapján szerintük a tanárok abban hibáztak, hogy mindketten a gyerekek után akartak felszállni a metróra.

Szerintük az önvezető rendszer megfelelő, mindenki biztonságban volt.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!