90 nappal meghosszabbították a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke és egy társa letartóztatását - közölte a 24.hu kérdésére a Fővárosi Törvényszék. Az ügyben tartott ülés eredményeként Schadl György augusztus 8-ig letartóztatásban marad.

Mint megtudtuk, mostanáig az MBVK elnökén kívül két személy volt börtönben, ám a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) utóbbi két gyanúsított közül egy esetében nem is indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását, így ő - úgy tudjuk Schadl sofőrje - már a múlt héten kisétálhatott a büntetés-végrehajtási intézetből.

A közelmúltban számoltunk be róla, hogy bővült a gyanúsítottak köre is, a Völner-Schadl-ügynek már 15 gyanúsítottja van. A nyomozóhatóság korábbi tájékoztatása szerint a Völner Pál volt államtitkárt, és a Schadl Györgyöt is érintő korrupciós ügy 15 terheltje közül többen is beismerő vallomást tettek.

Schadl Györgytől többször is próbáltunk interjút kérni, ám egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Ahogy egyelőre Völner Pál sem adott interjút, igaz védője azt a tájékoztatást adta, hogy a volt fideszes államtitkár 15 oldalas írásbeli vallomást tett, amiben részletesen cáfolta a gyanúsítás állításait. Korábban Polt Péter legfőbb ügyész közölte, hogy Völner Pálnál is vizsgálták a személyi szabadság esetleges korlátozását, de a büntetőeljárásról szóló törvény alapján arra jutottak, hogy nála nem álltak fenn ennek jogi feltételei, miközben Schadl már tavaly november óta rács mögött van.

A vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt - összesen

83 millió forintot - a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Schadl György az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!