A meggyilkolt nőt egy házaspár dolgoztatta. A veréstől súlyos sérülései lettek, majd mikor ezekbe belehalt, egyszerűen kitették az autóból.


Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás – jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Pusztay Roland rendőr százados a nyomozás eredményéről beszámolva elmondta, hogy a piliscsévi nőt a fogvatartói a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátroháról akarták visszaszállítani Piliscsévre, ám a nő útközben belehalt a sérüléseibe, ezért Aszódon egyszerűen kitették a kocsiból a holttestet.

– közölte az alosztályvezető.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!