Az orosz elnök beszéde a szokásos panelekből épült fel: meg fogják nyerni a háborút, a Nyugat a hibás mindenért, az ukránok pedig a testvéreik.


Több orosz parancsnok is csukott szemmel hallgatta végig Vlagyimir Putyin legújabb háborús beszédét, írja a Metro. Az orosz elnök monológja alatt a Kreml fotósa több felvételt is készített a közönségről, melyeken jól láthatók az alvó, de legalábbis mélyen relaxáló tábornokok. Ezek közül az egyik felvételt a Twitterre is posztolta Anton Gerascsenko.

Az ukrán belügyminiszter tanácsadója a fotóhoz azt írta, hogy a katonai vezetők „nagy érdeklődéssel és figyelemmel” hallgatták az elnök szavait.

Putyin védelmi vezetőkhöz intézett tévébeszédében továbbra is a Nyugatot vádolta azzal, hogy Oroszország meggyengítése és feldarabolása a célja a szövetségeseknek. Az orosz elnök annak ellenére „testvéri” népnek nevezte az ukránokat, hogy a február óta kezdődött invázió során több tízezer embert ölhettek meg az oroszok, és milliók hagyták el otthonaikat.

„Kétségtelenül tragédia, ami történik, de nem a mi politikánk eredménye” – jelentette ki Vlagyimir Putyin, akinek nincs kétsége afelől, hogy a különleges katonai hadművelet során az oroszok el fogják érni céljaikat. Ugyanakkor leszögezte, hogy tanulniuk kell az Ukrajnában elkövetett hibákból. Egyúttal biztosította a hadsereget arról, hogy a pénz nem számít, és minden szükséges eszközt megkapnak a háború során. Putyin azt is bejelentette, hogy hamarosan elkészülnek az első „Satan II” hiperszónikus rakétákkal.

Szergej Sojgu is a nyugati országokat vádolta a konfliktus elhúzódásával. A védelmi miniszter javaslatot tett a kötelező katonai szolgálat jelenlegi 18-27-ről 21-30 éves korra módosítására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!