A két énekes augusztus végén kommunikálta a közösségi oldalán, hogy a februári lánykérés után összeházasodtak. A népes esküvő részleteiről több posztban is megemlékeztek, de Puskás-Dallos Bogi most azt is elárulta, hogy hivatalosan már napokkal a nagy nap előtt lepapírozták a kapcsolatukat. Ennek viszont nem praktikus okai voltak, hanem inkább érzelmi.

Kapcsolódó

Puskás Peti megválaszolta, hogy miért vette fel Dallos Bogi családnevét

Néhány napja hivatalosan már Puskás-Dallos Péternek hívják.

Amiről eddig még nem meséltem nektek. Sokat beszélgettünk Petivel arról, hogy milyennek is képzeljük a Nagy napunkat. Azt álmodtuk, hogy szeretnénk egy »fesztivál« hangulatú óriási lagzit, ahova meghívunk mindenkit, aki igazán fontos nekünk, és együtt ünneplünk egy hatalmasat, de közben mégis fontos volt, hogy megélhessük az intimitását is a házasságkötésünknek. Ezért döntöttünk úgy, hogy az esküvőnk hetének hétfőjén a két tanúnkkal bemegyünk a Győri Anyakönvi Hivatalba, és összeházasodtunk. Meghatódva kéz a kézben, férj és feleségként jöttünk haza, és a szülőkkel, és nagyszülőkkel együtt vacsoráztunk. Tökéletes volt

- írta bejegyzésében Puskás-Dallos Bogi, aki a polgári szertartásról is megosztott néhány képet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Puskás-Dallos Bogi ???? (@dallosbogi) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!