A kormánypárti szavazók közül azt is egyre többen gondolják, hogy az Orbán-kormánynak lenne mozgástere csökkenteni a háztartások átlagfogyasztás feletti rezsijét.


Az elmúlt két hónapban a magas rezsiárakkal kapcsolatos kormányzati propaganda tételeitől leginkább a kormány hívei pártoltak el - ez derült ki a Publicus Research által a Népszava felkérésére készített májusi felmérésből.

A felmérés szerint a magas rezsiárakért a kormánypárti szavazók 81 százaléka továbbra is a „brüsszeli szankciókat” okolja, ám ez márciushoz képest 6 százalékkal kisebb érték.

A márciusi 76 százalék után májusban már a bizonytalanok 83 százaléka látta a kormányt is felelősnek, az ellenzékiek aránya pedig 95 százalék körül stagnált.

Egy másik kérdésben is tapasztalhatóak elmozdulások a közvéleményben: 44 százalékáról 50 százalékra nőtt azon kormánypártiak aránya, akik szerint jelen helyzetben az Orbán-kormány megtehetné, hogy csökkentheti a háztartások átlagfogyasztás feletti rezsijét. Az ellenzékiek 82, míg a bizonytalanok 71, az összes megkérdezett 67 százaléka gondolja ugyanezt.

A Publicus felmérése arra is rámutatott, hogy a kor előrehaladtával egyre kevesebben érzik az Orbán-kormányt felelősnek az energiaárakért. A 18–29 év közöttieknél 80 százalék gondolja úgy, hogy lenne mozgástere a kabinetnek a rezsiárak csökkentésében, míg ez az arány a 60 év felettiek körében mindössze 57 százalék. Mindent összevetve a megkérdezettek 67 százaléka véli úgy


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!