Visszavonul a németek páros specialista teniszezője, a kétszeres Grand Slam-győztes Anna-Lena Grönefeld. A 34 éves játékos azt mondta, mostantól a családjára szeretne összpontosítani.


"Ennek a kislánynak voltak álmai, amelyek közül egyet élhetett az elmúlt 18 évben. De eljött az idő, hogy egy újabb álom teljesüljön, a családalapításé" - írta.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Anna-Lena Groenefeld (@annagroenefeld) által megosztott bejegyzés, Dec 5., 2019, időpont: 2:33 (PST időzóna szerint)

Ugyan egyesben 2006 áprilisában a világranglista 14. helyén jegyezték, korábbi edzőjével, Rafael Font de Morával komoly problémái akadtak. Ahogy 2007-ben a Kickernek nyilatkozta, edzője marionettként rángatta, megpróbált éket verni a játékos és szülei közé, és semmiben sem dönthetett egyedül. Egy bizonyos ponton el is hitte, hogy nélküle semmi sem viszi.

A pszichoterror eredményeként mentális és fizikai problémák léptek fel, visszaesett a világranglistán így előbb szakított Rafael Font de Morával, majd 2011-ben úgy döntött, hogy csak a párosra összpontosít.

Grönefeld 2009-ben Wimbledonban a bahamai Mark Knowles, 2014-ben, a Roland Garroson a holland Jean-Julien Rojer oldalán érte el pályafutása legnagyobb sikerét, mindkét tornán vegyes párosban győzött. Párosban Melbourne-ben és New Yorkban két-két, Wimbledonban három alkalommal volt elődöntős.

A visszavonuló teniszező mostantól a hannoveri teniszközpont tanácsadója lesz.

Kiemelt fotó: Instagram


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!