Vuhan város és a Diamond Princess óceánjáró jelenleg a két legnagyobb olyan karantén, amit a koronavírus-járvány miatt hoztak létre. Budapesten hét magyart különítettek el a Dél-pesti Centrumkórházban; ők elvileg vasárnap jöhetnek ki. A szigorú intézkedések kezdetben szükségesnek tűntek, de egyre többen beszélnek arról, hogy bizonyos esetekben (elsősorban a hajón, ahol össze vannak zárva az emberek), olyanok is megbetegedhetnek, akiket normál körülmények között elkerült volna a vírus. A bebörtönzéshez hasonló helyzet pedig pszichés károkat is okozhat, akár hosszú távon is.
Koronavírus: megállíthatatlan lehet a járvány a lezárt óceánjárón
Nagyjából 2500 utas és a személyzet 1000 tagja rekedt a Diamond Princess-en. Lehet, hogy a karanténnal csak tetézték a bajt?
Viszonylag keveset tudunk arról, hogyan érzik most magukat a karanténokban élő emberek. A magyarok fizikailag jól vannak, azt viszont az osztályvezető főorvos is kiemelte, hogy pszichésen megviseli őket a bezártság. Arról, hogy a Vuhanban élők milyen lelkiállapotban lehetnek, egy kint élő magyartól vannak információink: egyre erősödő félelmet tapasztal a városban, bár a lakók fegyelmezetten vették tudomásul, hogy karanténban kell élniük. Kérdés, mi várható a közeljövőben, hiszen eredetileg február 13-ára tervezték a város megnyitását, ami egyelőre nem történt meg. Szerencsére szerveződött egy önkéntes hálózat, amelynek tagjai az interneten keresztül próbálnak az egészségügyi tanácsok mellett pszichológiai segítséget is nyújtani a vuhanikanak.
A Tokióhoz közeli Jokohama kikötőben veszteglő üdülőhajón elvileg február 19-én oldják fel a karantént, de a 80 évesnél idősebb utasokat már elkezdték evakuálni, hogy a meglévő krónikus betegségeik ne súlyosbodjanak. Egyre többen betegednek meg a hajón, ahol csak napi pár percet sétálhatnak. Az utasokat az unalom fenyegeti, talán ezért tartotta jó ötletnek egy amerikai pornócég, hogy ingyenes hozzáférést ajánljon fel webkameráihoz. Egy, a hajón rekedt családtól sikerült megtudni, hogy ők olvasással, mobilozással próbálják túlélni ezt az időszakot, és a közösségi média segít nekik abban, hogy ne veszítsék el teljesen az időérzéküket, ne őrüljenek meg.
Általánosságban és a korábbi SARS-járvánnyal kapcsolatos tapasztalatok alapján nagyjából tudható, hogyan hat lelkileg a karantén a benne élőkre. Egy új betegség megjelenése, főleg, ha halálos is lehet, már önmagában nagy szorongást idéz elő egy közösségben, a karantén pedig növeli a negatív érzések intenzitását. Vuhanban sokan a világ végéhez hasonlítják a helyzetet, a kórházak tele vannak. Az emberek amiatt is aggódnak, hogy lesz-e elég élelmük. A pánik fokozódik, ahogy egyre több új megbetegedésről és halálesetről hallani. A városban élők szeretnének minél több információt szerezni a vírusról, de mivel ez nem könnyű, sokan pletykákból, álhírekből tájékozódnak, ami tovább növeli a bizonytalanságukat.
A hatósági intézkedéseknek jelzésértékük van, hiszen azt közvetítik, hogy a legrosszabbra kell számítani. Mivel sok olyan ember is kórházba kerül, aki nem fertőződött meg, de a tünetei miatt ki kell vizsgálni, az ő szorongásuk is egyre nagyobb mértékű.
A kényszerű elzártság a kontroll elvesztését jelenti: az érintettek csapdában érzik magukat, főleg abban az esetben, ha még a családtagjaiktól is elválasztották őket.
A karanténban élők nagy eséllyel válhatnak dühössé, frusztrálttá. A bezártságnak hosszú távú következményei is lehetnek: olyan súlyosabb pszichés betegségek alakulhatnak ki, mint a depresszió, vagy az emlékbetörésekkel, rémálmokkal, testi tünettel járó PTSD (poszttraumás stressz zavar). A SARS-járvány idejére karanténba zárt embereknél a krízist követően kimutatták, hogy néhányuknak pszichotikus tünetei, öngyilkossági gondolatai is voltak. A pénzügyi veszteség sem elhanyagolható, hiszen aki több hétig be van zárva, az kiesik a munkából; és sokan a "szabadulás" után is nehezen térnek vissza a megszokott rutinhoz.
Korábban írtunk arról, hogy a koronavírus-járvány növeli a kínaiakkal és az ázsiaiakkal kapcsolatos előítéleteket, a kirekesztést. A karanténban élők esetében ez fokozottan igaz. A beteg emberekhez általánosságban is sokféle sztereotípia kapcsolódik, de a stigmatizálás mértéke függ attól, hogy mennyit tudunk a betegségről, és hogy az milyen könnyen gyógyítható, márpedig a koronavírussal kapcsolatban egyelőre jóval több a bizonytalanság, mint a hiteles információ.
Ahogy terjed a koronavírus, úgy rettegünk egyre jobban minden kínaitól
Pedig nem véd meg minket a járványtól, ha ráeresztjük az előítéleteinket az összes ázsiaira.
Kutatók a SARS miatt karanténba került emberekkel készítettek interjút a járvány lecsengése után, és 88 százalékuk azt vallotta, hogy az elzártság következtében nagyon erős megbélyegzettséget éltek át, ami befolyásolta a társas (baráti és családi) életüket, illetve a munkájukat is. Gyakran még olyan emberek sem voltak hajlandók találkozni velük, akik a járvány alatt a karanténon kívülről segítették őket. A többség észlelte magán a testi és lelki stressz tüneteit, amiket részben a stigmatizáltság okozott.
Van, aki szerint a megoldás az önkéntes karantén lenne, mert az - főleg, ha a benne élők elegendő és megfelelő információt kapnak - kevesebb káros pszichés hatással járna. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy ez nagyobb közösségek esetében megvalósítható lenne, addig is a bizonytalanság csökkentésének van jelentős szerepe. Sokat segíthet az elzárt embereknek, ha segítséget kapnak frusztrációjuk kezeléséhez, és kommunikálhatnak a szeretteikkel, a külvilággal; illetve ha foglalkoznak a mindennapi szükségleteikkel.
Ha a karanténban élők lelkileg jobban vannak, akkor az immunrendszerük is erősebb lesz, és kevesebb eséllyel betegíti meg őket a vírus. A média pedig azzal segíthet, ha tájékoztat a tényekről, és lehetőség szerint bemutatja a pozitív fejleményeket is.
Kiemelt kép: Alessandro Di Ciommo/NurPhoto/AFP
