Közzétették a világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült PISA-kompetenciafelmérés aktuális eredményeit, amiből kiderül, hogy a matematika, szövegértés és természettudomány után a kollaboratív problémamegoldás nevű modulban is rosszul teljesítenek a magyar tanulók- írja a 24.hu.


Újdonság, hogy idén vizsgálták a diákok együttműködését is, vagyis azt, mennyire képesek együtt gondolkodni. Az új modulban világszinten messze az átlag alatt vagyunk.

A világ élmezőnyében most is ott vannak a kelet-ázsiai országok, a finnek, az észtek, az angolszász országok pedig a szokásosnál jobban teljesítettek, valószínűleg azért, mert az iskolákban ott gyakoribb a csapatmunka és a csoportos feladatmegoldás.

Noha a gazdagabb országok jobb eredményt értek el a felmérésben, de az észt példa azt mutatja, hogy a hozzánk hasonló helyzetű országok számára sem reménytelen a helyzet.

A 24.hu annak is igyekezett utánajárni, hogy vajon mi magyarázhatja a gyenge magyar eredményeket. Úgy tűnik, hogy a leszereplés oka abban keresendő, hogy a feladatok egyszerűen távol állnak a magyar oktatástól. Míg nálunk költők életrajzát és történelmi dátumokat kell bemagolni, a PISA-tesztben például két mesterséges intelligencia karaktert kellett koordinálnia a diákoknak, és közösen minél több kérdést megválaszolni egy Xandar nevű fantáziaországról.

Egy másik, a TIMSS elnevezésű nemzetközi kompetenciateszt azt vizsgálja, hogy a gyerekek tudják-e, amit az adott nemzeti tanterv szerint tudniuk kell. Ebben hazánk rendszerint jó eredményekkel zár, szemben a tudás alkalmazását vizsgáló PISA-felméréssel.

Napjainkban egyre fontosabb, hogy másokkal együttműködve tudjunk problémákat megoldani a munkahelyünkön. Az OECD statisztikái szerint az ilyen pozícióban dolgozók jóval többet keresnek a többieknél. A 21. század egyik legfontosabb munkavállalói képessége a problémamegoldás lesz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!