Másfél évre próbára bocsátotta a Kazincbarcikai Járásbíróság azt a sajókazai nőt, akinek a gondatlansága miatt súlyos égési sérüléseket szenvedett a négyéves kislánya tavaly júliusban. A bíróság enyhítő körélményként értékelte, hogy a nő beismerte a bűnösségét.


A sajókazai nő az élettársával közösen neveli a gyermeket. A férfi a tavaly júliusi napon Budapestre ment dolgozni, így a nő kettesben maradt otthon a kislánnyal. A nő az otthoni teendőinek ellátása közben, az általa használt gyufásdobozt a lakás szobájában lévő ágy fekvőfelülete és támlája közé tette, ahol azt a kisgyermek is elérhette.

Mialatt a nő házi munkát végzett, az udvaron vitába keveredett a gyermekkel, mire a kislány bement a lakásba. Rövid idő elteltével, a nő a gyermek sírására lett figyelmes, majd mikor beszaladt a lakásba azt látta, hogy a kislány haja a homlokánál lángol.

Az asszony eloltotta a kezével a tüzet, majd vízzel leöntötte a gyermek fejét. Mikor az anya kérdőre vonta a síró gyereket, ő elmondta, hogy a haját az ágyon talált gyufával gyújtotta fel.

Miután a nő a szomszédaitól segítséget kért, a mentők a gyermeket kórházba szállították. Az életkoránál, fejlettségénél fogva védekezésre képtelen kislány a homlokán nyolc napon túl gyógyuló, II. fokú égési sérülést szenvedett. A sérüléssel összefüggésben azonban életveszélyes állapot, súlyos egészségromlás nem alakult ki.

A bíróság gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt próbára bocsátás intézkedést szabott ki az anyával szemben, melynek tartamát 1 év 6 hónapban állapította meg. Az ítélet jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!