A Wagner-csoport alapítója számtalan üzletágban érdekelt volt, hotdoggal kezdte, majd eljutott az olajig és az aranyig.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, a hétvégén a Wagner orosz zsoldoscsapat elindult Moszkva felé. Ám vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin végül lemondott a tervéről, és alkut kötött Vlagyimir Putyinnal. De a hírek szerint mégsem törölte az FSzB Prigozsin és a Wagner-csoport ellen indított eljárást, és a miniszter is a helyén van még.

A Blikk most annak járt utána, hogy ki az a dollármilliárdos férfi, aki szembeszállt Oroszország elnökével.

Az már kiderült, hogy a zsoldosvezér főhadiszállásán mintegy négymilliárd rubelt (16 milliárd forintnyi pénzt) találtak. Állítólag Prigozsin ebből akarta az ukrajnai háborúban meghalt katonáinak a családjait támogatni.

A kétgyerekes oligarcha - a brit hírszerzés szerint - „felülről” komoly fenyegetést kapott, ezért döntött a puccs leállítása mellett.

Bányamérnök apja halála után a mostohaapja atlétikai iskolába járatta, de 18 évesen az alvilág beszippantotta. Lopásért, majd rablásért is állt bíróság előtt, végül börtönbe is került.

1990-ben, a Szovjetunió összeomlásakor amnesztiával szabadult, ekkor lett hotdog-árus a mostohaapja egyik boltjában a bolhapiacon. Itt annyit keresett, hogy Amerikába utazott, ahonnan hazatérve megnyitotta első hotdogos hálózatot Szentpétervárott. Ebből lettek meg az első milliói harmincévesen.

Később vagyonos lett, köszönhetően az állami megbízásoknak, melyeket Putyintól és a Kremltől kapott. Főzött katonáknak, kórházaknak, iskoláknak, innen eredt a gúnyneve is: a „Putyin séfje”.

De benne volt az olajüzletben is, és például 2020-ban a szíriai polgárháború alatt el-Aszad elnök utasítására, visszafoglalták az Iszlám Állam olajmezőit.

Prigozsint úgy ismerték, mint kegyetlen, gyakorlatias embert. Mikor megalapította a zsoldosseregét, a börtönben személyesen válogatott ki elítélteket. Sok pénzt keresett azzal is, hogy gyenge afrikai rezsimeket szálltak meg védelmi pénzért, a kormánytagokat védték a lázadók ellen. Állítólag aranybányákat is kaptak szolgálatukért, de benne voltak gyémántbányákban és erdészetekben is, amelyek szintén sok pénzt hoztak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!