Presser Gábor először beszélt arról a hangjátékról, amit Esterházy Péter és Szüts Miklós festőművész közös könyve, A bűnös című regény alapján készített. A Best magazin podcastjában Presser elmondta, közel öt évvel ezelőtt, 2015 decemberében látta Friderikusz Sándor műsorát, ahol Esterházy és Szüts beszéltek a készülő műről:

Péter akkor már beteg volt, látszottak rajta a kezelés nyomai, és a műsor vége felé beszélgettek is erről. Addigra már elég jól ismertem ezt a »képes« könyvet. Olvasás közben magamban őt hallgattam, tudjuk, Esterházy micsoda felolvasó, de valamikor régen, az Egy nő főpróbáján azt mondta nekem, azt nagyon szereti, ha kísérleteznek a szövegeivel. Akkor éjjel elkezdtem »azzal a szemmel« olvasni, aztán nekiláttam kis felvételkezdeményeknek, és lassan igazi munka lett belőle

- mondta a Bestnek Presser, aki azt is elmondta, miért szakadt meg hosszú időre a munka:

'16 nyarán előbb Péter, rá öt napra Somló Tomi ment el, sokáig képtelen voltam elővenni A bűnöst, végül tavaly és idén télen újra dolgoztam rajta, míg áprilisban, Esterházy hetvenedik születésnapja után, a nyilvánosság számára is elérhetővé tettem.

További részletek a Best pénteki számában olvashatók.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!