Portugália mostantól csak a 60 évesnél idősebbek esetében ajánlja az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását - közölte csütörtökön a portugál Egészségügyi Főigazgatóság (DGS). Eközben ugyanígy döntött Hollandiában az ügyvivői feladatokat ellátó kormány.


Az MTI beszámolója szerint a döntés azt követően született, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán vizsgálati eredményekre hivatkozva közölte: lehetséges a kapcsolat a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár oltóanyaga között. Az EMA ugyanakkor megállapította, hogy a vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Henrique Melo, a portugál vakcinázási munkacsoport koordinátora közölte: a döntésnek kis hatása lesz az oltási kampányra. Portugáliában eddig 400 ezer adagot adtak be az AstraZeneca védőoltásából - tette hozzá.

Graca Freitas tisztifőorvos egy sajtótájékoztatón nyugalomra intette azokat, akiket AstraZenecával oltottak be, felhívva a figyelmet arra, hogy az említett mellékhatások "rendkívül ritkák". A vakcina alkalmazásának felfüggesztése a 60 évesnél fiatalabbaknál "ideiglenes", és felülvizsgálják, mihelyst több adat áll rendelkezésre.

Portugáliába a tervek szerint 1,4 millió adag AstraZeneca-vakcina érkezik júniusig. Az országban ezenkívül a Pfizer és a Moderna védőoltásait is alkalmazzák.

A mintegy 10 millió lakosú Portugáliában eddig 825 633 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 16 899 halálesetet regisztráltak.

Eközben Hollandiában az ügyvivői feladatokat ellátó kormány is úgy döntött, hogy nem alkalmazza az AstraZeneca védőoltását 60 évesnél fiatalabbak esetében. A döntés meghozatalakor az egészségügyi tanács ajánlását vették figyelembe, amely arra jutott, hogy a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek kialakulásának veszélye nagyobb a 60 évesnél fiatalabbak körében.

Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter szerint a döntésnek nem lesznek jelentős következményei az oltási kampányra, mivel a jelenlegi oltási stratégia alapvetően az idősebb emberek számára irányozta elő az AstraZeneca vakcináinak felhasználását. Mindazonáltal azok, akik az első adag védőoltást az AstraZeneca vakcinájából kapták, a második adagot is beadathatják maguknak az AstraZeneca vakcinájából.

A holland egészségügyi minisztérium a múlt pénteken állíttatta le az AstraZeneca védőoltásának alkalmazását a 60 évesnél fiatalabbak körében, a további lépést pedig az EMA jelentésétől tették függővé.

Koronavírus

14 éves lány a koronavírus eddigi legfiatalabb magyar áldozata

Egy 8 hónapos kisbaba is szerepel a listán, de csütörtökön a tiszti főorvos elmondta, az ő halálát nem a koronavírus okozta.

Koronavírus: elhunyt 285 beteg, 7325 új fertőzöttet találtak

Csak írásbeli érettségik lesznek, a baloldal oltásellenes


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!