Darrell Sales 11 éve dolgozik tűzoltóként San Joséban. Nem kevés esetben kellett már küzdenie bozóttüzek ellen, és nem egy ingatlant és családot megmentett az évek során.

Most azonban saját háza vált a lángok martalékává.

Augusztus 19-én Sales éppen egy étteremben vacsorázott, amikor üzenetet kapott a szomszédtól: azt írta, a bozóttűz megközelítette a házukat. A következő órákban 32 ezer hektárnyi terület égett San Mateo és Santa Cruz térségében. A bozóttüzek gyorsan terjedtek.

Sales a párjával, Chelsea-vel hazarohant, magukhoz vették két kutyájukat, pár dolgot összepakoltak, és elhagyták a házat - de mintha csak pár napra elmennének otthonról. Másnap reggel a ház még állt, de következő éjszaka a kollégái értesítették Darrellt: nem tudták megfékezni a bozóttüzeket.

A tűzoltó háza, benne minden ingósággal, porrá égett.

Sales a CNN-nek elmondta: még így is szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen ő azért látott már embereket, akik elveszítették a rokonaikat, házi kedvenceiket is a tűzben, nekik "csak" az otthonuk semmisült meg, a családi örökségekkel.

A helyi közösség ruhákkal, pénzzel segített nekik, és adománygyűjtésbe fogtak az interneten: rövid idő alatt már 93 ezer dollárt (27 millió forint) dobtak össze.

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Videón, ahogy egy lángoló teherautókerék gurul be egy benzinkútra

A kerék egy teherautóról szakadt le.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!