A legfőbb ügyész szerint a volt igazságügyminiszter szavai akkor lennének így értekelhetőek, ha Magyar Péter, akiknek elmondta azokat, hatóság volna.


Hétfőn a Parlament azonnali kérdéseinek órájában Tordai Bence kérdezte Polt Pétert. A Párbeszéd képviselője többek között azt mondta: bár Polt állítja, hogy az ügyészség a törvények szerint működik, a törvények viszont nem teszik lehetővé, hogy kihúzzák a Schadl-Völner-ügyből Rogán Antalt. Orbán Viktor szerint ez hamis vád.

Amire viszont Tordai úgy vágott vissza: reméli, hogy ez esetben ezt Polt Péter feljelentésként értékeli majd Varga Judit ellen. (Magyar Péter hangfelvételei alapján korábban a volt igazságügyminiszter állította, hogy a miniszter kihúzatta magát és közvetlen munkatársait az ügyészségi anyagokból.) Tordai felszólalásában megemlítette azt is, hogy a Kossuth téren szombaton több százezres tömeg követelte Polt Péter távozását.

A legfőbb ügyész válaszában azt mondta: „Az ügyészségnek és a legfőbb ügyésznek a törvénynek kell megfeleljen, nem kívánságoknak, elképzeléseknek, felszólításoknak”. Hozzátette:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!