Immár hivatalos, hogy egészen a törvényalkotásig nyúlnak a fideszes Simonka György büntetőügyének szálai - derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek adott válaszából.

Ebben a legfőbb ügyész elismerte: a vád alá helyezett Békés megyei országgyűlési képviselő elérte, hogy számára kedvező törvénymódosítást hajtsanak végre a parlamentben.

Minderre már vádirat is utalt, ám eddig nem volt világos, mely jogszabályok esetében ért el Simonka módosítást. Polt közlése szerint a kormánypárti politikus két esetben érte el célját. Érdekei szerint módosult:

  • a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz kapcsolódó törvény,
  • valamint a korábbi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló rendelete.

Simonka György mindkét esetben a hozzá köthető társaságok által felvett támogatások szabálytalan felhasználásának következményeit igyekezett tompítani, főként el akarta kerülni, hogy a támogatásokat vissza kelljen fizetni. Azonban - mint írja a legfőbb ügyész - ezzel sikertelenül próbálkozott a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft., valamint a Paprikakert TÉSZ Kft.

Hadházy Ákos a történtekről tartott sajtótájékoztatóján felvetette, hogy módosításokat jegyző képviselőket felelősségre kellene vonni. Szerinte a fideszes Jakab Istvánnak - aki Országgyűlés alelnöke -, Győrffy Balázsnak - egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke -, valamint Fazekas Sándornak mint volt agrárminiszternek ott lenne a helye a vádlottak padján Simonka György mellett.

Poltnak küldött válaszlevelében Hadházy megkérdezte a legfőbb ügyészt, hogy a szóban forgó képviselők mentelmi jogának felfüggesztését eddig miért nem kérte a parlamenttől.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban közölte, hogy Simonka György és 32 társa ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A politikus társainak nevét és az egyéb vádpontokat azonban nem tudatták, ám lapunk megtudta, hogy Simonka György családtagjainak is a vádlottak padjára kell ülnie. Beszámoltunk arról is, hogy Simonka mellett további két fideszes országgyűlési képviselő rokonai is vádlottak lettek: Kerényi János regionális pártigazgató unokaöccsének és Varga Gábor hozzátartozóinak is felelniük kell a bíróság előtt.

A kormánypárti politikus büntetőpere az év elején kezdődött, és bár ő tagadta bűnösségét, nyolcan beismerték tettüket, amivel rontották a képviselő helyzetét rontották. Köztük van két felszámoló is, akik bevallották, hogy megvesztegették őket.

Nagy bajban Simonka: a felszámolók beismerték, megvesztegették őket

Szorul a hurok a fideszes képviselő nyaka körül, nyolc vádlott tett beismerő vallomást, négy esetben a törvényszék jóváhagyta az egyezséget, amit az ügyészséggel kötöttek.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!