Kordos Szabolcs legújabb könyvében Antal Imréről, Karády Katalinról és Móricz Zsigmondról is olvashatunk.
– Az egy város titkai különbözik a korábbi könyveidtől, hisz egy képeskönyv, bár bizonyos szempontból mégis hasonlít azokhoz, amennyiben itt is a kulisszák mögé viszel minket, egyes épületek életébe adsz betekintést. Hogy jött a könyv ötlete?
– Mindig is érdekelt a város, de még jobban az emberi történetek. Amikor – néhány éves újlipótvárosi kitérő után – visszaköltöztem a Palotanegyedbe, elkezdtem kutatni az épületem történetét. Kiderült, hogy egy milliárdos építtette a szeretőjének, akit később a lányává fogadott.
A mágnás igazi nőbolond volt, erre utalnak azok a ledér hölgyalakok, akik a bejáratot díszítik. Ahogy egyre jobban elmerültem a sztorikban, azt vettem észre, hogy a város teli van apró rejtvényekkel, jelekkel.
A jelek olvasásához azonban tudnunk kell, hogy mit keresünk.
Olyan látványos, szép képekkel díszített könyvet akartam, amely sztorizósan meséli el a legizgalmasabb történeteket olyan épületek kapcsán, amelyek előtt nap mint nap elmegyünk, azonban soha nem gondolunk bele, hogy milyen hihetetlen események zajlottak le a falaik között.
Örülnék, ha a kötet elolvasása után soha senki nem tudna úgy sétálni a városban, hogy néha nem mutatna rá egy-egy sarokra: ott volt a leghíresebb bordély, ott meg egy bunker húzódik a mélyben, ott Móricz Zsigmond pipázgatott egykedvűen az erkélyen, amott egy volt miniszterelnököt gyilkoltak meg… Én már nem tudok nem ilyen szemmel nézelődni, és folyamatosan dőlnek belőlem a történetek. A jelenlegi épületekről a képeket Huszár Dávid készítette – bravúros munkát végzett -, de rengeteg archív felvétel is segíti a múltidézést.
– Te magad a város mely részéhez, részeihez kötődsz leginkább?
– Személyes kedvencem a Palotanegyed, a Józsefváros belső része, itt élek, és innen indult ki a könyv története is. Pár utcán belül egymást érik az egykori különc milliárdosok palotái.
Két sarkon belül láthatjuk Törley József – stílusosan szőlőfürtökkel díszített – házát, az egykori szeszgyáros és alkimista Gschwindt György középkori kastélyra hasonlító otthonát, egy Festetics, egy Károlyi és egy Esterházy-palotát. Annak idején itt kereste a témát a kiskocsmákban Krúdy Gyula, itt lakott Jókai Mór és Mikszáth Kálmán, utóbbinak a szobra épp a saját egykori erkélyére néz.
Ma a Palotanegyed olyan, mint római piazzák sorozata, teli egyetemistákkal, élettel, trendi kávézókkal és galériákkal. Meg persze csodás épületekkel és sztorikkal.
– Hogy gyűjtötted a témákat? Az évek alatt gyűltek, vagy elhatároztad, hogy írsz egy ilyen könyvet, és úgy kezdted gyűjteni az anyagot?
– Először is voltak történetek a fejemben, amiket innen-onnan hallottam, és kíváncsi voltam a valóságra. Továbbá szerettem volna megtudni, hogy mi van a kapukon belül. Aztán egyik sztori adta a másikat és a végén ott álltam egy 290 tételből álló listával.
Ebből kellett kiválogatnom a legjobbakat, hogy például politikai gyilkosságból, kémtörténetből, vagy híres-hírhedt mulatóból csak egy legyen, viszont szó eshessen egy eltűnt dunai szigetről, vagy városrészről is.
Az Egy város titkai nem hiába viseli a Budapesti legendák, legendás budapestiek alcímet, megkerestem mindazokat az embereket, akik ma is köztünk élnek. Felkutattam például a Haris köz névadója, Haris Gergely kései rokonát, Haris Gergelyt, Weisz Manfréd leszármazottjára Amerikában bukkantam rá, de némi üzengetés után találkoztam 0036 Markkal is, aki napjaink egyik legmenőbb street art művész.
– Melyiket volt a legnehezebb megszervezni?
– A Fours Seasons Hotel Gresham Palota 205-ös lakosztályába sokáig szerveztük a látogatást. Ez a királyi lakosztály, a városba látogató világsztárok nagy része itt száll meg. Sophia Lorentől Tom Hanksig, Antonio Banderastól Madonnáig, Mick Jaggertől Giorgio Armaniig rengeteg híresség mondhatta budapesti otthonának, de átlépte a küszöbét János Károly spanyol király és Bill Clinton amerikai exelnök is.
Amikor éppen üresen állt néhány órán keresztül, akkor szabadon bejárhattuk mind a 150 négyzetméterét és természetesen fotózhattunk is. Aki XIV. Lajoshoz mérhető fényűzést vár Magyarország legexkluzívabb lakosztályától, az csalódik, aki azonban letiszult eleganciát és csendes életörömöt, annak valószínűleg tetszik a 205-ös dekorációja.
– Melyik volt a legmeglepőbb számodra?
– Melyik nem? Éveken át napi kétszer buszoztam el a Rákóczi úton a Blaha és a Keleti pályaudvar között lévő üres telek előtt. Mint kiderült, ez annak idején kivégzőhely volt és valamiért soha semmi nem tudott ezen a helyen megmaradni, most is egy félbehagyott szálloda betontorzói éktelenkednek itt.
Imádtam a találkozót a Tichy-lányokkal, a családjuk 1953 óta üzemeltet tisztítót a Bródy Sándor utcában, szó szerint ők mossák tisztára az összes politikus szennyesét Kádár Jánostól napjainkig és a hírességek is hozzájuk járnak.
Nagyon élveztem a találkozást Dr. Lengyel Árpád unokájával is, az orvos volt az, akik a Carpathia fedélzetén ápolta a Titanic összes túlélőjét.
Szerettem a budafoki Törley üzemben is időzni: a gyár mögött a pezsgőmágnás Törley József építtetett magának egy középkori kastélyt, majd miután feleségül vette egy gazdag lányt, a hölgy is felhúzott egy másikat a szomszéd telken, így akár integethettek is volna egymásnak. Hogy miért volt szükségük kettejüknek két kastélyra, azt már nem tudom megmondani.
De hosszasan sorolhatnám még az extra sztorikat, az Arizona (a Mai Manó Házban) felemelkedése Európa legpikánsabb és legfényesebb mulatói közé mindenképpen ott van a top háromban. Sajnálatos módon a végjáték is közép-európai módon brutális volt: a tulajdonos házaspár egyik tagja koncentrációs táborban végezte, a felesége pedig megpróbálta gyémántokkal kiszabadítani, de eltűnt, holtteste se került elő soha. Fiuk öngyilkos lett.
– Volt olyan épület, amit kinéztél, és nem sikerült becserkészni?
– Nem, mindenhova beengedtek, ahol szerettünk volna körbenézni. Amúgy is szokásom be-beszökni kapualjakba és csodálni az időnként hihetetlen belső tereket.
– Az egyik kedvencem mindjárt a könyv elején az Anker palota kupolájában lévő lakás. Erről például, hogy szereztél tudomást, és hogy sikerült bejutni?
– Mindig is kíváncsi voltam, hogy Budapest hatalmas fémből készült kupolái alatt mi lapul. A kupolák királya pedig alighanem az Anker-palota tetején van. Ez a hatalmas – egyesek szerint gyönyörű, mások szerint ritka rusnya – épület a Deák-téren magasodik a nyüzsgő városlakók fölé, egyszerűen nem lehet vele nem találkozni.
Kicsit utánanéztem az épületnek, és nemcsak arról olvastam, hogy Hofi Géza itt élte le élete nagy részét – ezt speciel tudtam –, hanem arról is, hogy a kupolában egy kis család él. Meglátogattuk őket.
A család szereti a kupolaéletet, bár bizonyos dolgokat meg kell szokni, például azt, hogy az ereszen keresztül az esővíz hihetetlen erővel zúdul le, nyáron a vasszerkezet felmelegszik, télen pedig a fűtés okoz kihívást. Ha azonban az ember kimászik a tetőre, hihetetlen látvány fogadja.
– Van kedvenced a könyvben szereplő épületek között?
– Kimondott kedvencem nincs, de az egész könyv a józsefvárosi Palotanegyedből indult ki, így egy itteni csodás épület, a Gschwindt-ház jut elsőként az eszembe. 1900-ban építtette Gschwindt György szeszgyáros mágnás a saját otthonának, egy elvarázsolt kastélyra hasonlít és furcsa módon egy napóra látható a homlokzatán.
A milliárdos kedvelte a titkokat, az okkult tanulmányokat és a városi legenda szerint egy laboratóriumot működtetett a pincében –
Lehet azonban, hogy a haláláról szóló legenda csak egy morbid reklám, mert a cég egyik fő terméke az Élet vize nevű ital volt.
– Sosem szoktál túl sokat pihenni két könyv között. megvan már a következő?
– Nagyon kedvező az Egy város titkai című könyv fogadtatása, így fejben más készül a következő rész. Téma még van bőségesen, ez a város egy aranybánya.
