Othmar Karas osztrák EP-képviselő arról beszélt a Politicónak, nem fogják hagyni, hogy Orbán Viktor zsarolja őket, és a tervek szerint haladnak előre a szabálymódosítással, szúrta ki a 444.hu.


Mint arról vasárnap beszámoltunk, Orbán már egyértelműen a Fidesz Néppártból való távozásáról írt levelében, amit Novák Katalin hozott nyilvánosságra. A miniszterelnök úgy fogalmazott, ja a Fideszt nem látják szívesen, nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a képviselőcsoport tagjai maradjanak.

A vita azért újult ki, mert az EPP elnökségének pénteki ülésén megszületett a döntés az eljárási szabályzat módosításáról, amely lehetővé tenné a csoportos kizárást és felfüggesztést, amelyre jelenleg nincs mód. A végleges szöveg még nincs meg, de gyorsan elkészülhet, és már akár jövő szerdán el is fogadhatják.

Orbán levelére vasárnap késő este a Néppárt képviselőinek küldött levelében Esteban González Pons néppárti franckióvezető-helyettes reagált. Mint fogalmazott, most Orbán leveléről fognak szólni a belső vitáik.

A Politico szerint a frakció több tagja is úgy vélte, hogy

Orbán levele inkább egy ajándék, semmint egy fenyegetés volt Webernek, hiszen a frakcióvezetőnek is egyszerűbb lenne minden, ha a Fidesz magától kilépne, és nem kéne a felfüggesztésükről szavazni.

Akik már jó ideje ki akarják zárni Orbánék a pártcsaládból, most úgy érzik, számukra lejt a pálya. Egy Twitter-posztban a német CDU-s EP-képviselő, Dennis Radtke is arra utalt, hogy ha a Fidesz menni akar, menjen.

A cikkben megjegyzik, még a Fidesz távozásával is a Néppárt maradna a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!