A fideszes polgármester Sólyom László emléktáblájának avatóünnepségén beszélt arról, hogy „megint ki tudja, milyen vastörvények miatt újra ezt az államközpontúságot látjuk megerősödni”.


Emléktáblát avattak Sólyom László tiszteletére, aki 2005-től öt éven át volt Magyarország köztársasági elnöke. Az eseményen Pokorni Zoltán is beszédet mondott. Többek között azt mondta, hogy ritka bátorság és tartás jellemezte Sólyom Lászlót. Elnöki ciklusának 3 kiemelkedő törekvése volt az alkotmányosság és jogállamiság, valamint a kulturális nemzet megteremtése és a hatékony környezetvédelem képviselete - mondta a fideszes polgármester a kerületi tévé által rögzített avatón.

Majd Horthy Miklós és Kádár János rendszeréhez hasonlította Orbán Viktor rendszerét. Azt mondta:

"Egy borzalmas huszadik század után, amikor Magyarország egy államközpontú társadalomban élte az életét Horthy alatt majd (…) Kádár alatt, egy nagyon biztató évtizedünk, vagy két, két és fél évtizedünk volt, hogy ezt az államközpontúságot magunk mögött hagyjuk és egy plurálisabb, több színű, ma már kicsit finnyásan kerüljük a szót: liberálisabb, vagy szabadelvűbb, vagy diverzifikáltabb, többpólusú társadalomban éljünk szabad emberként. Ez 1990 és kétezertizenvalahány között megadatott nekünk, ebben bízni, ebben élni. Azóta ki tudja, milyen vastörvények miatt újra ezt az államközpontúságot látjuk megerősödni. Ha a magyar társadalomnak ezt az üdítő két évtizedét egy alakkal jellemezni akarjuk, akkor az biztos, hogy Sólyom Lászlónál nem találunk alkalmasabbat erre."

VIDEÓ: Nyomot hagyott – Sólyom Lászlónak avattak emléktáblát


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!