Volt olyan, hogy a nő egész nap csak ivott. A gyermekeknek nem főzött, a lakást nem takarította és élelmiszert sem vásárolt.


Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt az alkoholista életmódot folytató nőt, aki elhanyagolta és pokollá tette az öt kisgyermeke életét Dunaalmáson - tudta meg a 24.hu.

Emellett minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől eltiltották, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végezhetné.

Az asszonynak megszüntették a szülői felügyeleti jogát is három kiskorú gyermeke felett. Az ítéletet minden fél tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

A nőnek öt gyermeke született, akiket a néhai férjével közösen neveltek. A házastársak gyakran veszekedtek ittasan, több rendőri intézkedés is volt náluk 2019 júniusa és 2020 októbere között.

Volt olyan eset is, hogy ittasan ment az öt éves gyermekéért az óvodába, a két éves gyermekét nem látta el, iskolás korú gyermekeinek pedig nem biztosította az iskolai felszerelést.

A gyámhatóság ekkor elrendelte a kiskorú gyermekek védelembe vételét, ennek ellenére a nő semmit sem változtatott a magatartásán, 2020 augusztusában Dunaalmásra költözött a gyermekeivel, ahol tovább folytatta az alkoholista életvitelét.

A gyámhatóság másfél hónappal később nevelőszülőnél, illetve gyermekotthonban helyezte el az öt gyermeket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!