Rémálommá vált egy brit pár esküvője, miután a 130 fős násznép váratlanul rosszul lett, és mindenki egyszerre akarta megrohanni a lagzi helyszínén lévő három darab vécét, és végül az esküvő a kórházban ért véget - írta a The Sun című brit bulvárlap.


A pár, a csak keresztnevükön említette Jamie és Landon elmondása szerint a katasztrófa közeledését már a szertartás előtt látni lehetett, amikor a négyéves koszorúslány hasmenést kapott, de akkor még nem gondolták, hogy mi lesz ennek a vége. A lagzi rész alatt aztán hirtelen az tűnt fel nekik, hogy a vendégsereg hirtelen nagyon csendes lett.

A hangulat kezdett olyan lenni, mint egy virrasztáson

- mondta a vőlegény. Majd a pár elmondása szerint eljött a pokol.

A láthatóan rosszul lévő vendégek egymás után kezdtek el rohanni a három darab vécé felé, de többen nem jutottak el odáig. A hányással és hasmenéssel küzdő vendégek közül többen kénytelenek voltak szemetesvödröket használni, vagy odakint könnyíteni magukon, és volt, aki a ruháját piszkította össze.

Végül kénytelenek voltak mentőt hívni, azt gondolva, hogy biztosan ételmérgezés áll a háttérben. A kórházban azonban kiderült, hogy nem az étel volt a ludas, hanem mindenkit norovírus fertőzött meg. Mint kiderült, a koszorúslány korábban elkapta a vírust, és az esküvőt megelőző este, a próbavacsorán tőle terjedt szét a fertőzés a násznép körében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!