Ezt ismerte fel az Antal Károly vezette Múzeum Antikvárium, a téma szakértője Badits Marcell fotós, akit sokan a Plakátfiú oldal bloggerjeként ismernek, és a Galéria 567, amikor meghirdette budapesti Kortárs Építészeti Központba Falra fel címmel első, hagyományteremtőnek szánt plakátaukcióját.

Az árverés nem csupán arra adott lehetőséget, hogy olyan nagyszerű, munkáik által milliók által ismert grafikusok alkotásai kerüljenek méltó helyükre, mint Szyksznian Wanda, Soós György, Máté András, Kemény György, vagy Darvas Árpád, hanem arra is, hogy felidézzük ifjabb éveink mozi- és koncertélményeit, hanem szembesüljünk a ma már „régmúltnak” tűnő 1940-es, 50-es évek politikai légkörével is, egyes „jövőbe mutató” plakát révén.

Váratlan poén fogadta a helyszínre érkezőket: egy kis könnyű fehér borra invitálták az árverés résztvevőit, és a poharak mögé egy régi, alkoholizmus elleni plakátot tettek ki. Végül ez nem került fel a 164 árverésre szánt plakát közé.

Azzal a nem titkolt vággyal érkeztem az eseményre, hogy viszont láthatom diákéveim kedvenc filmplakátjait. A 70-es évek elején ugyanis a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács kollégiumban volt egy haverunk, aki „feketén” dolgozott az egyik helyi moziban, és tucatszámra hozta haza a jobbnál jobb plakátokat, amelyekkel szobáinkat dekoráltuk. És valóban, akadt is közöttük néhány, amit üdvözölhettem.

Kissé nyögvenyelősen indult az árverés, a levezető Antal Károly nem is tagadta csalódottságát, aztán fokozottan belelendültek az érdeklődők, egy idő után már a korábban félretett plakátokat is visszakérték, hogy licitáljanak rajta.

Bár nem repkedtek a milliós tételek, mint mondjuk egy Christie’s árverésen, azért itt is akadtak jócskán meglepetések. Nagy sikert aratott a politikai plakátok közül a Tartós béke feliratú, amelyen maga Joszif Sztálin látható, 65 ezer forintért kelt el, míg a szintén a Rákosi-korszakot idéző Szavazz a Népfrontra 55 ezerért talált gazdára. Különlegességnek számított az 1921-es soproni népszavazásra felszólító Ha győz Hazánk, ezt 35 ezer forintért vihették haza.

A moziplakátok közül, amelyek között Marcell kalauzolta a közönséget, nem kis meglepetésre Jacques Tati Hulot úr nyaral című, 1953-as filmjének nagy méretű plakátja vitte a prímet 85 ezerrel, utána következett a Csillagok háborúja 60 ezerrel, majd a Florida, a paradicsom 55 és az Annie Hall 40 ezerért. Az Oscar-díjas Mephisto nagy német plakátjáért viszont nem adtak többet 28 ezernél.

Ugyanilyen furcsa volt számomra, hogy míg egy Queen-plakátot, amelynek kikiáltási ára 12 ezer volt, 55 ezernél ütöttek le, az ipari zene klasszikusának, a Test Departmentnek 1985-ös Petőfi Csarnok-beli koncertjének plakátja 40 ezerért kelt el, ugyanakkor egy különleges Illés-plakát a szervezőknél maradt.

És mit vittem volna el, ha én is licitálok? Minden bizonnyal a Ben-Hur 1960-as kis alakú plakátját. Nem hiszem, hogy van film, amit többször láttam volna és filmtörténeti fogalom a plakátja is. Ám mégsem emeltem tárcsát rá, mert nem illene bele otthonunk képébe. Pedig nem is mozdult rá senki…