Pintér Sándor belügyminiszter szerint a korrupció elleni fellépésben töretlen a Belügyminisztérium elkötelezettsége - derül ki az MTI X. Integritás Kerekasztalról szóló tudósításából.


Az esemény a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia legújabb fejleményeibe engedett betekintést. A belügyminiszter elmondta: még mindig az a cél, hogy átláthatóvá tegyék a közigazgatást. Itt a magas belső morállal rendelkező munkatársaknak kell a különböző kísértésekkel szemben ellenállónak bizonyulniuk.

Pintér kifejtette, hogy az elmúlt időszakban főként a közigazgatást digitalizálták, hiszen ha kevesebbet érintkezik személyesen az ügyintéző és az ügyfél, akkor a korrupciós kísértés is csökkenni fog.

Gyarmathy Judit, a Kúria főtitkára arról beszélt, hogy 2011 óta jelentős mértékben fejlesztették a korrupcióellenes eszköztárukat. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke külön kiemelte, hogy idén minden téren szigorításokat hajtottak végre. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke azt közölte, hogy a jegybank idén megújította belső etikai kódexét.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke arról számolt be, hogy idén mintegy 17,3 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki. Elmondása szerint a bírságok 94 százaléka a versenykorlátozás érdekében történt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!