Frissítés: Cikkünk megjelenése óta, mindössze egy nappal a gyűjtés indulása után a hiányzó összeg már össze is gyűlt, sőt, azóta is gyűlik, a számláló már 6,6 millió forintnál jár.


Új bemutatójuk, Az Imádkozó díszletére, jelmezére és egyéb költségeire gyűjt Pintér Béla és Társulata, mondta el Pintér Béla egy, a Facebookra posztolt videóban. Pintér társulata az egyik legnépszerűbb független társulat az országban, előadásaikra, amelyek mind a társulatvezető által írt drámákból készülnek, szinte lehetetlen jegyet kapni, és mint a videóból kiderült, az idei évadtól komoly jegybevétel-növekedést remélnek, minthogy egy kivételével összes futó előadásuk új, nagyobb előadóhelyre, az Újpesti Rendezvénytérbe költözik.

Pintér Béla a videóban elmondta, legutóbbi támogatói kampányukban már több mint tizennégy millió forint gyűlt össze, amiért nagyon hálásak, ám ez az összeg sem volt képes pótolni a kiesett állami támogatásokat. A koronavírus-járványt sem lehet elmúltnak tekinteni, és a gazdasági válságot is érzik, így most ötmillió forintot szeretnének összegyűjteni készülő új bemutatójuk, Az Imádkozó díszleteire, jelmezeire és egyéb költségeire.

Pintér kiemelte: ezzel együtt bizakodó az előadás kapcsán, akik beleláthattak a próbafolyamatba, azoknak nagyon tetszett a készülő darab. Az Imádkozót október 1-jén mutatják majd be.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!