Bármit is csináljanak a fiatalok manapság, biztosra vehetjük, hogy Párizsban vonzóbban csinálják. Erre az ősidők óta, de legkésőbb Jean-Luc Godard két korai filmje, Az asszony, az asszony meg a Külön banda óta ismert alapigazságra épít Jacques Audiard új rendezése. Sőt, az Ahol a nap felkel Párizsban ennél közelebbről is behatárolja, hol járunk: a francia főváros 13. kerületében, az Olympiades negyedben, ahol hagyományosan sok ázsiai-francia él, főleg kínai bevándorlók leszármazottai, és rengeteg a diák, mert itt található a Sorbonne egyik kara.
Ezen a rideg paneltömbökkel tarkított, de azért nagyon is élhető környéken bonyolódik két huszonéves és egy harmincas hősünk szerelmi élete. Pontosabb lenne azt mondani, hogy a szexuális életük, mert - ez talán generációs sajátosság, bár Audiard véletlenül sem általánosítana - az érzéseiket szemérmesen elfojtják, míg a szexbe nagy lelkesedéssel vetik bele magukat. Történetük akkor kezdődik, amikor Émilie lakótársat keres maga mellé, a doktori disszertációján dolgozó irodalomtanár, Camille pedig kapva kap a lehetőségen. Kisvártatva egymás karjaiban találják magukat, de érzelmeik nem kölcsönösek, ezért Camille végül elköltözik. Később megismeri Norát, a nála valamivel idősebb ingatlanügynököt, akivel ugyancsak közel kerülnek egymáshoz, de az ő románcuk sem alakul felhőtlenül.
Hosszú hónapokat, talán egy évet is felölelő története miatt az Ahol a nap felkel Párizsban nem élezi ki az érzelmeket, hanem elnyújtja időbeli kibomlásukat. Audiard nem melodrámát forgatott, ahol egymást marják a szerelmi háromszög csúcsain álló felek, inkább bepillantást nyújt három fiatalember életébe, és rávezet, milyen szorongások, elfojtások, traumák nehezítik meg számukra a tiszta érzelemkifejezést, és terelik őket a mellébeszélés és a játszmázás felé. Ám rossz rutinjaik és elő-előtörő depressziójuk mellett szerencsére ezek a figurák élvezni is tudják az életet.
Könnyedebb pillanataiban a film ironizál saját franciaságán, egy ízben például Camille azzal a szöveggel támadja le Émilie-t, hogy "feküdtem a másik szobában, Rousseau Vallomásait olvasgattam, és eszembe jutott, nem kérsz-e joghurtot".
Azonban néhány hasonló, jópofa mondatot meg az Olympiades környék refrénszerűen visszatérő látképeit leszámítva a történet bárhol játszódhatna. Nem is francia alapanyagból készült: a négy forgatókönyvíró - köztük Céline Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról rendezője - az elismert amerikai képregényalkotó, Adrian Tomine néhány képnovelláját írta át filmre. Vagyis, akik arra számítanak, hogy alaposabban megismerik Párizs 13. kerületét, csalódni fognak. Akik viszont kíváncsiak néhány átlagos - lökött és sérült, idegesítő és vicces, tehát végső soron teljesen normális - francia fiatal hétköznapjaira, azok megtalálják a számításukat Audiard filmjében.
Már csak azért is, mert a Dheepan - Egy menekült történetével 2016-ban Arany Pálmát nyert rendező közönségbarát módon fogalmaz, miközben megőrzi a jó ízlését. Új filmje ugyanúgy rendkívül esztétikus, fekete-fehér képekben mutat be egy nagyvárost, mint nemrég Kenneth Branagh Belfastja, de Paul Gilhaume képei sokkal ritkábban csúsznak át giccsesbe.
A szentimentalizmustól pedig megóvja őket a számos szexjelenet, amelyek a maguk nyersességével rendre visszarántják a filmet a valóság talajára. A film felütéseként megmutatott, a történet egy későbbi pontjára utaló meztelenkedés is azt bizonyítja, hogy Audiard és írótársai a szexben látják a leginkább őszintének a szereplőiket, aktus közben mutatkoznak meg nyíltan vágyaik és félelmeik.
Nem kifejezetten eredeti gondolat ez, de megindokolja, miért látjuk olyan sokszor ruha nélkül a három - amúgy felöltözve is remekül játszó - főszereplőt, Lucie Zhangot, Makita Sambát és az ugyancsak a Portré a lángoló fiatal lányról révén ismert Noémie Merlant-t.
Sok múlik a szexjeleneteken, mert egyébiránt Audiard nem igyekszik megmagyarázni hőseink motivációit, hátterét. Semmiképp nem vágynánk arra, hogy a szánkba rágják, ki honnan jön és hová tart, de néhány alapvető információ - például miért sínylődik az egyetemet végzett Émilie rosszabbnál rosszabb állásokban, vagy hogyan bonyolódott viszonyba Nora a saját nagybátyjával - hiányzik ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a szereplőkhöz. Ezek hiányában az Ahol a nap felkel Párizsban voltaképpen megmarad a futó hangulatok és éppen csak megfogalmazódó ráismerések szép filmjének.
Ahol a nap felkel Párizsban (Les Olympiades), 2021, 106 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10.
