Kettős magyar siker született 200 pillangón a római úszó Európa-bajnokságon, Milák Kristóf mögött ugyanis Márton Richárd végzett a második helyen.

Kapcsolódó

"A lényeg, hogy Ricsi felkerült a dobogóra" - mondta Milák, aki maga mellé húzta a magyar ezüstérmest

Gyönyörű gesztust tett a világklasszis úszó.

Milák - akinek a 200 pillangó döntője a 14. úszása volt az olasz fővárosban - 1:52.01 perces idővel szerezte meg az aranyérmet, ez minden idők hetedik legjobb eredménye ezen a távon. Az első öt idő mind Miláké, és a top 10-ből is hét az ő nevéhez fűződik, három pedig a huszonháromszoros olimpiai bajnok Michael Phelpshez.

Az úszószövetség elemzéséből kiderül, hogy a 22 éves Milák az elmúlt négy évben tizenegyedszer úszott 1:53-on belül - Phelps erre 15 éves pályafutása során ötször volt képes, ami perspektívába helyezi a magyar úszó teljesítményét.

Milák és Phelps mellett mindössze négy másik úszó tudott bekerülni 1:53-on belülre, Chad Le Clos, Szeto Daija és Macuda Takesi egyszer, Cseh László kétszer (2008: 1:52.70; 2016: 1:52.91) járt sikerrel.

Azaz Phelpsszel együtt eddig összesen tízszer úszták le a távot 1:53-on belül - Miláknak ez most sikerült 11-edszer.

A tíz legjobb időeredmény 200 pillangón:

1:50.34 Milák Kristóf (2022, világbajnokság)

1:50.73 Milák Kristóf (2019, világbajnokság)

1:51.10 Milák Kristóf (2021, Európa-bajnokság)

1:51.25 Milák Kristóf (2021, olimpia)

1:51.40 Milák Kristóf (2021, országos bajnokság)

1:51.51 Michael Phelps (2009, világbajnokság)

1:52.01 Milák Kristóf (2022, Európa-bajnokság)

1:52.03 Michael Phelps (2008, olimpia)

1:52.09 Michael Phelps (2007, világbajnokság)

1:52.22 Milák Kristóf (2021, olimpia, elődöntő)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!