A célzott ellenőrzés kiemelten azt vizsgálta, folyamatos-e az orvosi ellátás. A kormányhivatal közleményben tudatta az állami hírügynökséggel, hogy a három ellenőrzésből háromszor nem volt jelen orvos az Pesti úti idősotthonban, a jelek szerint tehát továbbra sem biztosított a folyamatos orvosi ellátás, noha ezt az országos tisztifőorvos - április 9-ei helyszíni szemléje után - elrendelte.


Miután Müller Cecília utasítására a mentőszolgálat közreműködésével megtörtént az idősotthonban maradt lakók második szűrése is, kiderült, közülük 58-an fertőzöttek. Nekik folyamatos orvosi felügyeletre lenne szükségük, ezért döntött a kormányhivatal úgy, hogy célzott, kifejezetten az orvosi jelenlétet vizsgáló, helyszíni ellenőrzést végez. Mindhárom ellenőrzésnél azt tapasztalták, hogy nincs jelen orvos az intézményben.

Sem a törvényben előírt főállású orvos, sem a szerződött háziorvos nem tartózkodott a idősotthonban. A folyamatos orvosi ellátás hiánya álláspontunk szerint különösen aggályos a gócponttá vált intézményben, ahol jelenleg is nagyszámban vannak fertőzöttek.

Ezt jelezték az országos tisztifőorvosmak, aki jelenleg is átfogó vizsgálatot folytat a tömeges fertőzések miatt. A kormányhivatal emellett - a működés engedélyezőjeként - rendkívüli ellenőrzést rendelt el, végzésben szólította fel a fővárosi önkormányzatot és az idősotthon vezetőségét tisztázó dokumentumok benyújtására.

Kérték az orvosokkal kötött korábbi, mostani szerződéseket, az otthonban tartózkodásukat igazoló jelenléti íveket, a járványügyi eljárásrendet, a dolgozók járványügyi oktatását igazoló iratokat, jegyzőkönyveket, a látogatási, kijárási és felvételi tilalomról szóló dokumentumokat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Jelentést kértek arról, mikor voltak az első megbetegedések, végeztek-e orvosi vizsgálatot a tüneteket mutató betegeken, előfordult-e, hogy róluk az eljárásrend dacára nem értesítették azonnal a járványügyet, a hivatalos mintavételezést végző mentőszolgálatot. Arra is választ várnak, hogy az első tüneteket mutató lakók észlelésekor milyen intézkedéseket tettek, az előírásoknak megfelelően azonnal elkülönítették-e a betegeket.

Kiemelt kép: Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katona megy be a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonába. MTI/Mónus Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!