Perújítást kért az életfogytig tartó fegyházra ítélt török származású, de német állampolgársággal is rendelkező férfi, aki aki szíven lőtte ismerősét az M5-ös autópályán, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített. A férfit életfogytiglanra ítélték azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azt kérte a táblabíróságtól, hogy utasítsák el a férfi indítványát.

Az elkövető már korábban megismerkedett a bolgár férfival. Segített neki Ausztriába költözni, munkát keresett részére és kölcsönt is adott neki. Mivel a kölcsönt nem kapta vissza, a viszony kettejük között megromlott, és a vádlott, mikor megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli őt.

Magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét, majd ismerve a sértett utazási szokásait lakóhelyéről Hegyeshalomra, a magyar-osztrák határra hajtott. A vádlott szándéka az volt, hogy a sértettet a határon bevárja, majd őt követi mindaddig, amíg tervét végre nem tudja hajtani.

A sértett este 11 körül érkezett meg a határra, majd miután autópálya-matricát váltott, átlépett Magyarország területére, és az autópályán haladt Röszke irányába. A sértettel utazott a munkatársa, egy osztrák állampolgárságú férfi is. A sértett, mivel fáradtsága miatt pihenni akart, már másnap 3 órakor megállt az M5 autópálya csengelei pihenőjénél, ahol miután leparkolt, utastársával együtt elaludt.

police.hu

A német férfi is megállt a pihenőnél, autóját úgy állítva le egy kamion mögött, hogy azt a sértett ne észlelhesse. A férfi miután meggyőződött, hogy a sértett elaludt, magához vette a pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, és a sértett autójához sétált. Ezt követően bekopogott az autó vezető felőli oldalán, mire az ott alvó sértett felriadt, és felismerte a támadót. A sértett a slusszkulcshoz nyúlt, és megpróbált az autót elindítva a helyszínről elmenekülni.

A német állampolgárságú férfi amikor ezt észlelte, azonnal lőni kezdett. Öt lövés a bolgár férfit, míg két lövés az osztrák férfit találta el. A bolgár férfit érő lövések egyike a szívbe hatolt, de még annyi ereje a sértettnek maradt, hogy az autót elindítsa, és azzal a pihenőből kihajtson. Mintegy 100-150 méter megtételét követően, már az autópálya leálló sávjában megállt, és a helyszínen az életét vesztette. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett.

z életfogytiglanra ítélt férfi a perújítási indítványában az ártatlanságát hangoztatta és arra hivatkozott, hogy az életben maradt személy valótlan tartalmú vallomása alapján ítélték el, s a német nyelvű tolmács félrefordította az iratokat.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a perújítási indítvánnyal kapcsolatos nyilatkozatában kifejtette, hogy a férfi a perújítási indítványában nem hivatkozott olyan új bizonyítékokra, amelyet az alapügyben eljárt bíróságok már ne értékeltek volna, valamint nem igazolható annak ténye sem, hogy a másik sértett valótlan tartalmú vallomást tett, ahogy az sem, hogy a tolmács hamisan tolmácsolt volna, ezért a perújítási indítvány elutasítását kérték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!