A sport történetének legnagyobb összegű szerződését írta alá Patrick Mahomes, az NFL-ben címvédő Kansas City Chiefs irányítója.


A 24 éves játékos, akit a 2018-as idényben a liga legértékesebbjének (MVP), egy évvel később pedig a Super Bowl legjobbjának választottak, még két évig érvényes szerződését tíz esztendővel toldották meg, írja az MTI.

Az új megállapodás további 477 millió dollárt tartalmaz, ami azt jelenti, hogy Mahomes a következő 12 évben összesen 503 millió dollárt kereshet.

Minden sportágat figyelembe véve az eddigi rekordot a baseball-játékos Mike Trout tartotta, akinek szerződése 426,5 millió dollárról szól. Mahomes szerződéséből 141 millió dollár garantált, átlagfizetése 45 millió dollár lesz, ez tízmillióval több, mint a második helyezett Russell Wilsoné (Seattle Seahawks).

Jelenleg még a januárban visszavonult Eli Manning az NFL történetének legjobban kereső játékosa, ő a karrierje során 252,3 millió dollárral gazdagodott. Mahomes a mostani megállapodással naponta 137 808 dollárt (43 millió forint), óránként 5742 dollárt (1,8 millió forint), percenként 96 dollárt (30 ezer forint), másodpercenként 1,60 dollárt keres majd a következő 12 évben.

Patrick Mahomes contract breakdown is completely insane pic.twitter.com/naL6VKBBaC

- Patriots Militia (@PatsMilitia) July 7, 2020

Mahomesot a 2017-es draft tizedik helyén választotta ki a Chiefs, első idényében még csere volt. Pályafutása első három szezonjában 31 mérkőzésen lépett pályára, 76 touchdown-passza és 9412 passzolt yardja volt. A 2018-as idényében még elbukta az Amerikai Főcsoport döntőjét, egy évvel később viszont Super Bowl-győzelemig vezette a gárdát, amely 1970 után, azaz ötven év elteltével ért újra a csúcsra.

Patrick Mahomes through his first 31 games:

• 24-7 record (.774%)
• 9,412 yards (303.6 per game)
• 65.9 CMP%
• 76 TD - 18 INT
• 17 300 yard games
• Super Bowl champion
• MASSIVE 10-year contract extension pic.twitter.com/8xcoLq1ae0

- CBS Sports HQ (@CBSSportsHQ) July 6, 2020

Kiemelt kép: TIMOTHY A. CLARY / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!